PM: Orbánnak az ő kottájukból kéne játszania

A Párbeszéd Magyarország (PM) szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek nem kellene “válságstábot” összehívnia a rossz gazdasági mutatók miatt, ha megfogadná a PM javaslatait – mondta az ellenzéki párt elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Barabás Richárd a “válságstáb” összehívásáról szóló sajtóhírekre utalva úgy értékelt: az egész elhibázott “orbáni gazdaságpolitika” egy Fideszhez hű nemzeti tőkés osztály felépítésén alapul, a jövedelmek újraelosztását a dolgozó polgári középosztály kárára valósítja meg. Az egykulcsos adó bevezetése, a kiszámíthatatlan jogi környezet, az oktatásból és az egészségügyből kivont pénz mind olyan intézkedések voltak, amelyek elvették az emberek kedvét attól, hogy Magyarországon akarjanak boldogulni – tette hozzá.

Érvelt az alapjövedelem, a progresszív személyijövedelemadó-rendszer bevezetése,a zöld beruházások, valamint az oktatás, a kutatás-fejlesztés és az innováció támogatása mellett. A politikus kérdésre válaszolva ostobaságnak nevezte Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető nyilatkozatát, amely szerint az alapjövedelem ellentétes az emberi természettel, és azt mondta, az alapjövedelem egy 21. századi modern gondolat, ami biztonságot teremt az emberek számára egy új típusú kapitalizmusban, ezért a legtermészetesebb dolog.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »