Plázacica és csöves hippi

Plázacica és csöves hippi

A Rajna kincsében M. Tóth Géza Ring-felfogása még csak-csak működött, de a fogyasztói társadalom kritikája A walkürben értelmezhetetlen. Az összefüggő, ráerőltetett párhuzamok egy ilyen monumentális sorozat esetében csak akkor lehetnek sikeresek, ha nem elég konkrétak. Sieglinde plázacicaként nem az a hősnő, nem is tud az lenni, akit Wagner a szólamokba beleírt. Sümegi Eszter szerencsére nem is az. Éppen ezért erős a kontraszt a külső és a belső világ között. Siegmund esetében a rasztahajú csöves hippit még valahogy elbírja a cselekmény, ahogy az istenek stilizált világa is elfogadható, de Sieglinde körül egyértelműen érezzük, hogy ezt most kár volt erőltetni.

Sajnos még hosszú ideig semelyik magyar rendezés nem tudja függetleníteni magát a Müpában futó, valóban világsikert arató Hartmut Schörghofer-féle koncepció és az ott évek óta nagy nevekkel kihozott, nem csak a magyar viszonyokhoz képest különleges sztárszereposztásoktól. Linda Watson és Tomasz Konieczny ráadásul már a Budapesti Wagner-napokon is énekelt, ezért aztán nem csoda, ha mindenki ahhoz viszonyítja az operaház saját Wagner-ciklusát. Ha innen közelítünk, akkor egy elfogadható előadást láttunk, ha az operaház saját repertoárjához mérjük, akkor egyértelmű a fejlődés.

Először is Kovácsházi István Siegmundja megállja a helyét, ami Linda Watson mellett önmagában is nagy teljesítmény, Sümegi Eszter pedig nagyot alakít. Hunding szerepében Andreas Hörl nemcsak jól énekel, de jól is játszik, Németh Judit Frickája hozza a várt színvonalat, Tomasz Konieczny pedig nagyon kifejező. Linda Watson Brünhildéje és Tomasz Konieczny Wotanja abszolút világszínvonal, kettősükért már megérte elmenni az előadásra, a magyar énekesnők közül kikerülő walkürök némelyike jobban, némelyike elfogadhatóan énekel, a Halász Péter által dirigált zenekar helyenként egészen magával ragadó. Egyszóval nincs semmi bántó az előadásban, kivéve persze azt, hogy a rendezéssel valójában a közönség többsége sem ért teljesen egyet, és inkább csak fanyalogva tudomásul veszi a szép zenéért cserébe. A KEDD csoport által készített kivetített képek, amelyek egyfajta térelválasztóként is funkcionálnak, egyes jeleneteknél, mint például Hunding házában, nagyon jól működnek, máskor kifejezetten zavaróak a szereplőket félig takaró számítógépes grafikák. A díszlettervező, Zöldy Z. Gergely jól variál a terekkel, érdekes viszonyokat teremtve a különböző síkok használatával.

A „Gangnam Style” stílusban lovagló walkürök és a szado-mazo cuccos halott hősök csoportjelenetét Venekei Marianna koreográfus talán a fiataloknak címezte, ebben a darabban azonban még a célkorosztályba tartozó fiam is úgy érezte, ez nem tud szerves részévé válni a színpadképnek, és inkább hat öncélú bohóckodásnak, mint jelentéssel bíró, tudatos iróniának. Bárdosi Ibolya jelmezei viszont figyelemre méltók, a walkürök ruhái illenek a koncepcióhoz, az összes jelmez egységet képez, és még a parókás hajviseleteket is átgondoltan alkalmazzák.

(Richard Wagner: A walkür. Premier. Magyar Állami Operaház, március 6., 17.00.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »