Pittsburgh és Orbán

Ann Applebaum a Washington Postban megállapítja, hogy közvetve Orbán Viktornak szerepe volt a 11 áldozatot követelő támadásban a pittsburghi zsinagóga ellen. A neves elemző azzal indít, hogy Amerika számára jelenleg nagyobb veszélyt jelent a hazai terrorizmus, mint az, hogy dzsihadisták merényleteket követnek el ellene. Számok bizonyítják, hogy ugrásszerűen nőtt az olyan támadások száma, amelyeket rasszista, antiszemita, idegengyűlölő, a fehér felsőbbrendűséget hirdető elméletek eredményeztek, meleg bárok, mecsetek, fekete templomok ellen.

Hírdetés

A pittsburghi gyilkosság tettese is a szélsőjobbhoz tartozik, ő azon dühödött be, hogy szerinte zsidó szervezetek összejátszanak, és bevándorlókkal akarják kiszorítani a lakosságot. Itt lép be a képbe a magyar kormányfő, mert ezt a mítoszt Budapesten gyártották. Politikai eszköznek szánták, hogy Orbánt újraválasszák. A propaganda Soros Györgyöt pécézte ki, őt vádolták meg azzal, hogy migránsokkal akarja elárasztani az országot. A hiedelmet azután átvették más, szélsőjobbos európai, illetve amerikai pártok és szekták. Az USA-ban már törvényhozók és befolyásos üzletemberek is hangoztatják.  Ám Trump alatt Amerika nem lép fel ellene. Ez azonban nagy baj, mert a jelenség éppen azért annyira veszélyes, mivel a mögötte álló ideológia a nyugati társadalmakból ered.  Erővel nem lehet küzdeni ellene, a legjobb ellenszer az oktatás, a lőfegyverek forgalmának korlátozása és az internet megrendszabályozása volna, csak hát ilyesmit nem lehet várni az elnöktől. Viszont ha őt nem lehet leváltani, akkor meg kell tanulni együtt élni a terrorral.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »