Pinturault a 24. helyről győzött

Pinturault a 24. helyről győzött

A francia Alexis Pinturault nyerte a férfi kombinációt a svédországi Arében zajló alpesi világbajnokságon.

A szám olimpiai ezüstérmese csak 24. volt a lesiklást követően, de az erősségének számító műlesiklásban annyira jól teljesített, hogy megszerezte az aranyérmet. Mögötte a második futamban leggyorsabbnak bizonyuló szlovén Stefan Hadalin lett a második, míg harmadikként az osztrák Marco Schwarz zárt.

Hírdetés

A havazás miatt gyorsan romlott a pálya állapota, emiatt is fordulhatott elő, hogy a lesiklás specialistáinak, akik szlalomban a mezőny végén indulhattak, esélyük sem volt a dobogóra, sőt, a legjobb tízbe is csak az az olasz Dominik Paris került, aki a lesiklást megnyerte. Ugyanakkor műlesiklásban ő is csak a 25. időt érte el, így kilencedik pozícióba zuhant vissza. Hasonlóan járt az első kör után még dobogós amerikai Ryan Cochran-Siegle és a norvég Alexander Aamodt Kilde is. A 2017-es győztes olasz Luca Aerni csak nyolcadik lett, a Világkupát toronymagasan vezető osztrák Marcel Hirscher pedig nem indult a számban.

Pinturault-nak ez volt az első egyéni vb-elsősége. „Rendkívül nehéz dolgom volt, de annál boldogabb vagyok. A pálya nem volt egyszerű, mindenki megszenvedett vele. A műlesiklás előtt igyekeztem nem gondolni arra, hogy fáj a térdem – nyilatkozta a francia síző, aki a lesiklás folyamán sérült meg. – Meglátjuk, mit mutat a mágnesesrezonancia-vizsgálat, remélem, semmi komolyat.”
A műlesiklásban legjobb időt elérő Hadalin még sosem állt dobogón Világkupa-versenyen sem: „Nem hiszem el, nagy érzelmek kavarognak bennem. Le tudtam küzdeni a nehéz pálya és az egyre rosszabb körülmények jelentette akadályokat is.” A szlovák Matej Prieložný és Martinom Bendík nem fejezte be a műlesiklást.
Holnap a csapatversennyel folytatódik a vb. ⋌(MTI, TASR)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »