Pintér Attila magyar nagykövetet fogadta Igor Mirović

Pintér Attila magyar nagykövetet fogadta Igor Mirović

Magyarország és Szerbia erőfeszítéseinek és együttes munkájának köszönhetően jelenleg az elmúlt tíz évet tekintve a legjobbak a két állam kapcsolatai, állították meg ma Pintér Attila belgrádi magyar nagykövet és Igor Mirović vajdasági kormányfő újvidéki találkozóján.

Az egyeztetésen külön figyelmet szenteltek a gazdasági kapcsolatok javításának lehetőségeire, ennek kapcsán Mirović rámutatott, Magyarország fontos befektető az országban, Pintér Attila pedig közölte, a magyar cégek készek további befektetésekre, különösen Vajdaságban.

A tartományi kormány sajtószolgálatának közlése szerint elhangzott: a magyar nemzeti kisebbség jelenléte még hatványozottabbá teszi a partneri viszonyok javításának közös érdekét.

A felek szerint stratégiai fontosságú az infrastruktúrának a határ menti területeken történő fejlesztése, beleértve a vasúthálózat és a közúti közlekedés feltételeinek javítását is, továbbá a vízgazdálkodás terén megvalósuló együttműködést is tematizálták. Rámutattak: az IPA keretében megvalósuló határon átívelő együttműködés kifejezetten sikeres a két ország között, ennek részeként pedig Vajdaság holnap összesen hat projektumot ad át, amelyek összértéke 23,4 millió euró.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »