Pilinszky 100 – Az Ő akarata a mi békénk

Száz év – tíz vers. Pilinszky János születésének centenáriumára készülve tíz vershez közelítve kerestük az életmű sarokköveit. A tizedik vers, melyhez közelebb lépünk, a Kegyelem című, kötetbe nem sorolt vers. Kulcsszava, mely alapfogalma a Pilinszky-életműnek: a béke.

„A kegyelem részesedés Isten életében” – olvassuk A Katolikus Egyház katekizmusában. A kegyelem az üdvösség megtapasztalása már itt, a földi életben. Kegyelemben lenni: a ráhagyatkozás teljes biztonságában, teljes bizalomban, megajándékozottságunk állandó tudatában lenni. A kegyelem mély belső béke. „»La sua voluntate è nostra pace« (»Az Ő akarata a mi békénk«) – e gyönyörű dantei sornak, mely tulajdonképpen a Miatyánk mondatának magyarázó továbbfejlesztése, más-más érvénye, jelentése van a teremtés különböző szféráiban. A mennyekben üdvösséget, a csillagvilágban, a »tiszta anyag« világában harmóniát jelent egy kozmikus partitúrában, míg itt, a Földön, az ember számára: gyermeki könyörgést, a reményt és a hitet, egy titokzatos és nehéz küzdelem feloldásának a vágyát fejezi ki.”

KEGYELEM

Bogarak szántják a sötétet
és csillagok az éjszakát.
Van időnk hosszan üldögélni
az asztalon pihenő lámpafényben.
Megadatott a kegyelem:
miközben minden áll és hallgat,
egyedül az öröklét működik.

Pilinszky János kötetbe nem sorolt verse, mely az Új Emberben jelent meg 1974 augusztusában, mindössze hét sorból, három versmondatból áll. Sorvégi rímek nincsenek benne, s mégis díszes ez a finoman szőtt szöveg az összecsengő hangsorok és betűrímek által. A hét verssorban hat igét találunk és két igenevet. Az igék közül az egyik létige, egy pedig szenvedő ige. A legnagyobb aktivitást sejtető ige az első mondat állítmánya: szánt. Azonban ez a cselekvés sem az emberhez kapcsolódik, habár a szántó-vető ember és életforma asszociációs hálóját mindenképpen magában hordozza a szöveg. Ahogy az ekevas mélyen a föld sötétjébe vág, úgy szántják a bogarak a nyári éjszakát. Valami történik a sötétség leple alatt. Ahogy a szántásnak és vetésnek hosszú, láthatatlanul történő titkos növekedés és érés után termés lesz az eredménye, úgy virágzik ki a sötét égbolt is, és csillagokat érlel. Titokzatos módon terem az égben a kegyelem. A misztérium, a sötétben való titkos érés ott van a vers első két sorának párhuzamában.

Mire a következő mondathoz érünk, végképp megszűnt minden mozgás. A mondatkezdő létige birtoklást fejez ki; a tulajdonunk, a gazdagságunk pedig nem más, mint az idő. Az elvégzett munka után a bizalommal teli ráhagyatkozás és a türelem, a csöndes növekedés és érés ideje következik. Az üldögélni főnévi igenév, a gyakorító képzővel, kitartóan, hosszú ideig, s érezzük, csendesen végzett cselekvésre utal. Határozója, a hosszan is ezt erősíti. Emellett még egy képzet is társul ehhez az igealakhoz: az üldögélés, ücsörgés nem az aktív, életerős felnőttek tevékenysége, hanem a gyerekeké és az öregeké. De mégis mindenki számára adott lehetőség.

Az ember megpihen, hosszan elüldögél a lámpafényben, nyugalomban, békében. Milyen szép, milyen tökéletes poétikai megoldást látunk itt megint: a lámpafény kapja meg a pihenő jelzőt. A lámpafény az asztalon pihen, az ember pedig az asztal mellett, hosszan üldögélve. Ebben az éjszakában minden pihen az ember körül, így segítve nyugalmát, és belépését a kegyelem terébe.

A vers utolsó mondatában a szenvedő, így alany nélküli, régies igealak, a megadatott magában hordozza, kimondatlanul is kimondja annak a Fenségnek a nevét, aki a kegyelmet adja. És itt, az ötödik sor végén, az aranymetszésben mondja ki Pilinszky a kulcsszót, amely egyúttal a vers címe is: kegyelem.

Hírdetés

Az utolsó előtti sor két igéje (áll, hallgat) bár cselekvő igék, jelentésükben mégis ugyanúgy passzivitást, nyugalmat hordoznak, és a jelentésen túl a szóalakok hosszú hangzóik által is erősítik az egész verset uraló lassúság és nyugalom jelentéskörét. A mozdulatlanságig lassítják a szöveget. És bár nem írta a versbe a szót, mégis uralkodó minőség: a nyugalom mellett a csönd uralja ezt a teret, ahova Pilinszky vezet. Esztétikájának is kulcsa ez. „A csöndet úgy értem, mint igénytelenséget. A dolgok megközelítésében volna szükség erre az igénytelenségre.”

Ez a külső-belső csönd, a megállás, az üldögélés, a hallgatás pedig nem más, mint a kegyelemben való részesedés feltétele. Vagy még inkább talán így: a külső-belső csönd és béke elérése maga a kegyelem.

A vers utolsó sora szerint a kegyelem az az állapot, amikor csak az öröklét működik. Mennyire más szférába kerül itt a működik ige, mely posztmodern világunk egyik jelszava lehetne. Nem az ember által irányított világ, nem az ember által létrehozott és irányított szerkezetek és rendszerek működnek, hanem egyedül csak az öröklét. Az a felfoghatatlan valóság, amely a legkisebb mértékben sem függ tőlünk, de amitől mi magunk a legnagyobb mértékben függünk.

A madáchi szállóige – „A gép forog, az alkotó pihen” – visszájára fordul ebben a Pilinszky-versben. Itt a gép az, ami pihen, és az alkotó munkálkodik. A teremtett világ pihen, és az öröklét, amibe teremtettségünk bele van ágyazva, egyedül csak az működik. „A kegyelem részesedés Isten életében.” Az üdvösség megtapasztalása itt, a földön: béke és bizalom, a ráhagyatkozás teljes biztonsága, ráhagyatkozás Urunkra-Alkotónkra, „ki akaratját akartatja vélünk, / és akaratja: békénk.” (Paradicsom III. 84–85). Megajándékozottak vagyunk.

Van-e irodalmunkban szebb, sűrűbb, teljesebb megfogalmazása és elgondolása a száz éve született Pilinszky János e versénél annak, hogy mi is a kegyelem? Egy vers, ami a miénk egészen: újra és újra belehelyezkedhetünk és belekapaszkodhatunk csöndjébe és békéjébe.

Idézett interjúk, cikkek
„Miképpen mennyben, azonképpen itt a földön is” (Új Ember, 1959. április 12.)
Csönd és szemlélődés (Kipke Tamás interjúja, Új Ember, 1978. január 1.)

Szerző: Borsodi Henrietta

Fotó: Hunyady József / FORTEPAN

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott formában a 2021. november 21-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg. 


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »