Phenjan rendezné viszonyát Japánnal

Phenjan rendezné viszonyát Japánnal

Tárgyalócsoportot hozott létre Észak-Korea a Japánnal való párbeszéd helyreállítása érdekében – jelentette pénteken a Kyodo japán hírügynökség a két ország kapcsolatait jól ismerő forrásokra hivatkozva.

A hírügynökség értesülései szerint a tárgyalócsoportot az április 27-i Korea-közi csúcstalálkozó és a június 12-i amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó között alapították.

Egyelőre nem ismeretes, hogy ki vezeti a csoportot, de a Kyodo úgy tudja, hogy tagjai között van többek között Kim Jong Csol, az észak-koreai állampárt központi bizottságának alelnöke.

Abe Sindzó japán kormányfő Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un június 12-i szingapúri csúcstalálkozóját követően jelezte, hogy kész közvetlen tárgyalásokat kezdeni Észak-Koreával, különösen az Észak-Korea által korábban elrabolt japánok ügyének megoldása végett.

Észak-Korea korábban elismerte, hogy az 1970-es-80-as években elrabolt 13 japán állampolgárt.

Japán szerint azonban az elrabolt – és remények szerint még életben lévő – japán állampolgárok száma 17. Közülük öten 2002-ben visszatérhettek Japánba. Nyolcukról Phenjan azt állítja, hogy már meghaltak, míg a további négyről azt, hogy soha nem voltak Észak-Koreában. A két ország hivatalosan nem tart fent diplomáciai kapcsolatokat egymással.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »