Petra Kvitová is jön a Barátság kupára

Petra Kvitová is jön a Barátság kupára

Belinda Bencic után a női teniszmezőny másik nagy csillaga teszi tiszteletét Pozsonyban. A cseh Fed-kupa-válogatott vezéregyénisége, Petra Kvitová is itt lesz a hétvégén Csehország és Szlovákia között megrendezésre kerülő Barátság kupán.

„Három nappal azután, hogy Pozsonyban kiharcoltuk a Davis-kupa döntőjébe jutást, jött a koronavírus-járvány, és lezártak mindent, határokat és a sportot egyaránt. Nem volt egyszerű, sok szervezést igényelt, de most végre megint nemzetközi tornát játszhatunk, ezért lett a Barátság kupa mottója »Megint együtt a jövőért«” – kezdte a rendhagyó videókonferenciával kiegészült sajtótájékoztatót Ivo Kaderka, a Cseh Teniszszövetség elnöke. 
A határokon átívelő sajtótájékoztatón a pozsonyi NTC sajtótermében Tibor Macko, a Szlovák Teniszszövetség elnöke mellett jelen volt Matej Lipták, a Fed-kupa-válogatott kapitánya, valamint Dominik Hrbatý, a férfiválogatott vezetője. Cseh részről még Petr Pála, a Fed-kupa-válogatott trénere vett részt a konferencián. Pár mondatra telefonon csatlakozott Jaroslav Navratil, a férfiak edzője, Jiří Veselý, a csehek első számú teniszezője pedig videócseten keresztül köszönt be a sajtóra. Abban minden résztvevő egyetértett, hogy ez egy remek lehetőség arra, hogy a játékosok ismét éles meccseket játszanak, és felkészüljenek a szezon hátralévő részére. 

Hírdetés

Matej Lipták Viktória Kužmovát, Anna Karolína Schmiedlovát, Rebecca Šramkovát és Katarína Kužmovát nevezte a mérkőzésre. Cseh kollégája pedig a Petra Kvitová, Markéta Vondroušová, Tereza Martincová hármast. „A Fed-kupa egyik, ha nem a legjobb csapatával játszhatnak a lányaink. Ez egy óriási lehetőség számukra, hogy komoly tapasztalatokat szerezzenek – mondta Lipták. Majd reagált arra is, hogy Pála csak három játékost nevezett, akik között nincs a világranglista 3. helyezettje, Karolína Plíšková. – Nem gondolom, hogy ez dehonesztáló lenne számunkra. Csehországban már javában zajlanak a tornák, sok meccset játszanak, valószínűleg ezért nem is nevezték Plíškovát, hogy tudjon pihenni.” 
Helyette itt lesz Pozsonyban a világranglista 12. helyezettje, a kétszeres Wimbledon-győztes Petra Kvitová. „Nagyon örülök, hogy lesz egy ilyen esemény, az pedig remek, hogy minden korosztályban lesznek összecsapások. Nagyon várom már a pozsonyi mérkőzéseket, a kezem is egyre jobb. Külön örülök, hogy kemény borításon fogunk játszani, hiszen az nekem előny” – mondta a 30 éves teniszező.

A csehek férfiválogatottja ugyanabban az összeállításban fogadja a szlovákokat, amelyben márciusban kivívta a döntőbe jutást Gombosék ellen. Vagyis Jiří Veselý mellett Lukáš Rosol, Zdeněk Kolář és Jonáš Forejtek léphet pályára. A szlovák csapat Andrej Martin, Gombos Norbert, Filip Horanský, Lukáš Klein és Igor Zelenay összeállításban utazik Prágba. Minden jel szerint ez lesz Dominik Hrbatý utolsó mérkőzése a Davis-kupa-válogatott élén, bár hozzátette, vannak kiskapuk. „A fiúknak már megköszöntem az elmúlt három évet. A csapat emberi oldala óriásit fejlődött, remek csapatot alkotnak. Már nem magukért harcolnak, hanem egymásért, a szlovák teniszért. Az összecsapás után, mint egy nagy család leülünk egyet sörözni – mondta az egykori kiváló játékos, majd szót ejtett a csehek elleni meccsről is. – Presztízsmérkőzések lesznek, minden egyes labdáért küzdeni fogunk. A srácok már nagyon várják a mérkőzéseket, megpróbálunk szimbolikus elégtételt venni a márciusi vereség miatt.”
A Barátság kupán összesen 10 kategóriában (U14, U16, U18, U23 lányoknál és fiúknál egyaránt, valamint a két felnőttválogatott) összesen 92 mérkőzést fognak játszani a hétvégén. 

Az U16-os mérkőzéseket Pozsonyban a Slavia STU pályáján fogják játszani, míg az U23-as kategória meccseit az NTC külső pályáin bonyolítják majd, a felnőtt női mérkőzésekre pedig az NTC-ben kerül sor. A többi kategória, ahogy a Davis-kupa-válogatott összecsapásait, is Prágában rendezik. A sorsolást pénteken 15.00-kor tartják. 
 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »