Petíciót indítottak a rimaszombati új kórház megépítése érdekében

Petíciót indítottak a rimaszombati új kórház megépítése érdekében

A Besztercebányai Megyei Önkormányzat rimaszombati képviselői és a Szövetség párt rimaszombati járási elnökségének a tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy aláírásgyűjtéssel kívánják elősegíteni az új kórház megépülését.

A rimaszombati Csillagházban a média képviselőit és a sajtótájékoztatót a közösségi oldalakon követő érdeklődőket Halász Attila, a Szövetség párt rimaszombati járási elnöke köszöntötte.

Juhász Péter megyei képviselő, a Szövetség párt frakcióvezetője elmondta, hogy szeptember 22-én a megyei közgyűlés olyan határozatot fogadott el, melynek értelmében a rimaszombati új kórház megépítése útjából elhárult minden adminisztratív akadály.

„A kórházat jelenlegi működtető Svet zdravia cég és a megye között megegyezés született. A lakosság elé szeretnénk vinni ezt a témát, s minél nagyobb társadalmi támogatást elérni” – mondta Juhász Péter.

Cziprusz Zoltán megyei és városi képviselő elmondta, hogy a cél elérésér ezúttal is petícióval kívánják elősegíteni. Emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt, amikor a kórházat akarták leminősíteni, a régió szintén összefogott, s közel 40 ezer aláírás gyűlt össze.

„Egy éve akkora nyomást gyakoroltunk a törvényhozásra, a szlovák kormányra, hogy végül a rimaszombati kórház maradt a jelenlegi besorolásában. Mintegy tíz hónappal ezelőtt arról a jó hírről számoltunk be, hogy van esélyünk egy új kórház megépítésére, ami a nagymihályi mintájára a legmodernebb lenne az országban” – vázolta.

Mint megtudtuk, az ügy most már a minisztérium kezében van, nekik kell kiírni a helyreállítási alaphoz a pályázatot, hogy a rimaszombati kórház megpályázhassa a beruházást.

Hírdetés

„Látjuk, hogy a kormány jelenleg saját magával van elfoglalva és sokszor megfeledkezik az emberek problémáiról, ezért szeretnénk nyomásgyakorlásképpen egy nagyobb társadalmi összefogást előidézni” – szögezte le Cziprusz Zoltán.

Hozzátette, kérnek mindenkit, hogy támogassa a következő szövegű petíciót:

Mi, a Szlovák Köztársaság alulírott állampolgárai, arra kérjük a Szlovák Köztársaság Egészségügyi Minisztériumát és Kormányát, hogy támogassa a Rimaszombatban felépítendő új generációs kórház Helyreállítási Alapból történő finanszírozását.

Mint ismert, az egészségügyi kérdések az állam kompetenciájába tartoznak. A Besztercebányai Megyei Önkormányzat egy másik fontos kérdésben is határozott, megpróbál az egészségügyi hálózatba belépni.

„A kormány kórházreformban gondolkodik, előtte meg kell erősíteni az ambuláns szektort a háziorvosok, gyermekorvosok és szakorvosok szintjén is. A jelenlegi keret tíz ambulancia elindítására elegendő” – tájékoztatott Juhász Péter.

Juhász Péter kifejtette, az orvosok 30%-a a megyében 60 év feletti, ezért a megye 3 millió eurót különített el arra, hogy olyan fiatal orvosokat támogasson, akik jelenleg máshol vagy külföldön praktizálnak. Így lehetővé teszik számukra szakorvosi és háziorvosi rendelők létrehozását ott, ahol erre a legnagyobb igény van.

Az érdeklődő orvosok az [email protected] e-mail címen jelentkezhetnek és tájékozódhatnak.

(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »