Peter Hyballa: Két meccs alatt hat pontot szereztünk, ez remek

Peter Hyballa: Két meccs alatt hat pontot szereztünk, ez remek

Ez volt a harmadik meccsem a csapat kispadján, de mindhárom eddigi találkozó valami miatt jellegzetes volt. Ma korán le kellett cserélnem Pačindát, aki a hátát fájlalja, de az orvosi stáb mindent megtesz annak érdekében, hogy minél előbb felépüljön.

Remélem, hogy csütörtökön már pályára léphet. A célunk az volt, hogy a széleken letámadjuk az ellenfelet, a csere után azonban taktikát váltottunk, és átálltunk a 4-3-3-as játékrendszerről 4-4-2-re. Vida Kristophert második csatárként játszattam, amit korábban nem gyakoroltunk, de mégis bevált.

A második félidőben kicsit fáradtnak tűntek a játékosaim, de mindent beleadtak, Kone és Almási pedig értékes játékperceket gyűjtöttek.

Két meccs alatt hat pontot szereztünk, ez remek. Szükségünk van most a jó regenerációra, és meglátjuk, mire lesz ez elég Minszkben.

fcdac.skA DAC vezetőedzőjének mérkés utáni nyilatkozata

Nyitókép: fcdac.sk

További ajánlott írások:


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »