Pert indított a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen Ahmed

A Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció rá vonatkozó pontját bírósági úton támadta meg Ahmed H. A Magyar Idők információi szerint a keresetet elutasították. A több bűncselekménnyel megvádolt férfi a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen nyújtott be keresetet a Fővárosi Törvényszékhez még 2017. december 28-án. Ahmed H. a jó hírnév megsértésének megállapítását kérte a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció 5. kérdésének 4. mondata miatt.

A sérelmezett mondat az alábbi: „Egy másik Soros-szervezet, az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H.-nak a szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre, és ezért elítélték.” A keresetben a férfi azt kifogásolja, hogy ügyében jogerős ítélet ez idáig nem született.

Mindazonáltal az elsőfokú ítélet szerint Ahmed H. terrorcselekményt követett el, emiatt tíz év fegyházra ítélték. Mint ismert: Ahmed H.-t azzal vádolják, hogy 2015. szeptember 16-án, Röszkénél a kerítést felfeszítő tömeget irányította, a határt védő rendőröket kővel do­bálta meg, valamint ultimátumot adott a magyar hatóságoknak és a határzár megnyitását követelte.

Az ügy vélhetően nem ért véget. Várható, hogy az ügyvéd ismételten benyújtja a keresetét a hibák javítását követően.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »