Perelni kell, hogy kiderüljön, a kötelező oltás miatt mennyien hagyták ott az egészségügyet

Perelni kell, hogy kiderüljön, a kötelező oltás miatt mennyien hagyták ott az egészségügyet

Emlékezetes, az Orbán-kormány döntése értelmében csak a koronavírus ellen oltott ápolók, orvosok, egyéb feladatokat ellátó munkavállalók dolgozhatnak az egészségügyben. Ez természetesen magyarázható a járvány elleni hatékony védekezéssel, az viszont már nehezen értelmezhető, hogy az egészségügyi kormányzat miért nem rendelkezik információval arról, hogy ez mekkora humánerőforrás-veszteséget jelentett az amúgy is nehéz helyzetben lévő állami szektorban. 

Korábban Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt nyilatkozta, hogy 2-3 ezren is oltatlanok lehetnek az egészségügyi dolgozók közül, ezért kiesnek az ellátó rendszerből. Soós szerint a kisebb létszámú intézményekben 5-10 főt bocsáthatnak el, a nagyobbakban 15-80 közé tette ezt a számot, ami tudomása szerint körülbelül 200 intézményt érinthet.

Hogy mekkora lehet a baj, azzal kapcsolatban árulkodó az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) zavaros kommunikációja. Demeter Márta korábban két alkalommal is írásban fordult a tárcához, azonban Rétvári Bence államtitkár mindkét alkalommal arról tájékoztatta az ellenzéki országgyűlési képviselőt, hogy a kért adatok frissítése folyamatban van, ezért pontos adatot még nem áll módukban közölni.

Hírdetés

Ezért közérdekű adatigényléssel fordult Demeter Márta az Emmi-hez. Emlékeztetett, a kormány vonatkozó döntése értelmében az alapellátást, ügyeleti ellátást, járóbeteg-szakellátást, diagnosztikát, fekvőbeteg-szakellátást, mentést igénylő ellátást, betegszállítást, bentlakásos szociális vagy gyermekvédelmi intézményben szervezett egészségügyi ellátást, fegyveres és rendvédelmi szervek egészségügyi ellátását (dolgozók és fogvatartottak alapellátását), valamint a közvetlen lakossági gyógyszerellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónál jogviszonyban álló egészségügyi dolgozó jogviszonyát felmentéssel, illetve felmondással azonnali hatállyal meg kell szüntetni, ha a kötelező oltás felvételét nem igazolja. A jogviszony megszüntetése esetén a rendelet szerint a foglalkoztatottat felmentési idő vagy felmondási idő és végkielégítés nem illeti meg. Kérdésére, hogy hány személy munkaviszonya szűnt meg a rendelet alapján, ez a válasz érkezett:

„Tájékoztatom, hogy a kért adatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tartja nyilván.”

Úgy tudjuk, Demeter Márta perre viszi a dolgot, hátha kiderül, hogy az egészségügyért felelős tárcánál mégis csak nyilvántartják az ágazatban dolgozók számát. 
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »