Perek sorozatát nyerte Gréczy Zsolt a zaklatási vádakkal összefüggésben

Perek sorozatát nyerte Gréczy Zsolt a zaklatási vádakkal összefüggésben

Az elmúlt két hónapban perek sorozatát indította és nyerte meg Gréczy Zsolt, akivel szemben többen zaklatási vádakat fogalmaztak meg és híreszteltek a sajtóban.  Az egykori DK képviselő lényegben az első férfi Magyarországon, aki #metoo jellegű, lejárató vádak miatt pereket indított és sikeresen meg is nyert.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében helyreigazításra kötelezte a Pesti Srácok című webportált, mert helyet adott december közepén a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti szakértője, Palányi Nóra zaklatási vádjainak egy a lap által közölt videófelvételben.

A lapot helyreigazításra kötelezte a bíróság. A megjelent közlemények szerint a tanúként meghallgatott Palányi Nóra folyamatosan ellentmondásokba keveredett, szavahihetősége a tárgyalás során többször is megkérdőjeleződött; a Pesti Srácok videójában elmondott, zaklatásra vonatkozó állításait lényegében semmilyen módon nem tudta bizonyítani.

Egy másik perben a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében helyreigazításra kötelezte az Origo internetes portált. A bíróság ítélete szerint a médium valótlanul híresztelte Gréczy Zsoltot megnevezve, hogy

Hírdetés

illetve valótlanul híresztelte, hogy ezt a nőt

Zsoldos Gábor dobostól.

Továbbá a Fővárosi Törvényszék első fokon helyreigazításra kötelezte a Lokál című lapot és internetes portált is. A bíróság ítélete szerint a médium valótlanul állította, hogy Gréczy Zsolt

Zsoldos Gábor dobos élettársát. Az ítélet szerint a helyreigazítást 30 napon át kell közölniük.

A Géczy Zsoltról “névtelen forrásból” intim fotókat közlő Vadhajtások portállal összefüggésen nem lelhetők fel peres ügyet említő hírek, azonban az biztos, hogy a portál eltávolította felületéről a korábban közreadott képeket.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »