Perczel-kúria rászorulóknak

Perczel-kúria rászorulóknak

Ez itt a Völgység, ahol állok. Közelebbről a Bonyhádhoz tartozó Alsóbörzsöny, annak is egy szelíd domboldala, rajta a Perczel-kúriával. Az emberre itt egyszerre néz rá a történelem és az irodalom – bár ehhez némi fantáziára is szükség van.

Az 1746-ban épült uradalom ugyanis – mint az itthoni kastélyfélék általában – nem kerülhette el a népi demokráciában reá váró sorsot. Ami itt most azt jelenti, a főépületet a kiszolgálólétesítményekkel, a mögötte épült hatalmas magtárral, istállókkal együtt apró lakásokra, ilyen-olyan mellékhelyiségekre darabolta föl a létező szocializmus, hogy aztán majd tanácsi bérleményként, szociális szükséglakásként oszthassák szét a „rászoruló” népek között. Az elképesztő helyzet a rendszerváltás óta eltelt negyed században sem sokat változott. Az egyik itt lakó idősebb asszony szerint csupán annyi történt, hogy a korabeli kapu kőoszlopairól már a kovácsoltvas rácsokat is elvitte a téeszből lett zrt. Hogy hová, ne kérdezzem, nyilván kellett valakinek. Eddig innen csak vittek, igaz most már nincs, ami mozdítható…

A rozzant épület lassan megadja magát, de ez itt láthatóan senkit nem zavar.

Most írjam ide, hogy Magyarországon törvény védi a műemlékeket?

A történelemkönyvet forgató ember mindemellett tudja: a kétségbeejtő látvány ellenére egykor nagy emberek lakták a vidéket. Az évszázadok során magyarrá lett Perczel család bajor ősei még a 16. században telepedtek le itt. A leszármazottak alaposan kivették részüket a török elleni honvédelemből, helytállásukért 1697-ben nemesi címet szereztek, s a nemzetség legnevezetesebb tagja, a nyolcvannyolc esztendőt megélt Perczel Mór, a szabadságharc honvéd tábornoka is ezen a helyen, a Rák-patak völgyében, a bonyhádi major nyeregtetős, árkádívsoros kúriájában látta meg a napvilágot. Tizennyolc (!) testvérével egyetemben. A népes család legtöbb tagja a bonyhádi Kálvária-domb árnyas temetőjében nyugszik. A tábornok sírjáról sosem hiányzik a nemzetiszínű szalagrengeteg.

Ami engem idecsalogatott – a témában kutakodó Magyar Patrióták Közössége lelkes munkái nyomán –, az az, hogy itt, a Perczel-kúriában élt és alkotott éveken át az ifjú Vörösmarty Mihály, a család házitanítója. Kalandos elbeszélésből tudhatjuk, hogy Perczel Sándor nagybirtokos és táblabíró annak idején, 1817-ben egy országúti találkozás során kérte fel a tizenhét éves költőt, költözzék le hozzá Alsóbörzsönybe, és tanítsa három kisebbik fiát a kúrián. Vörösmarty nem kis meghatottsággal fogadta el az állást. Perczel Mór, az egyik tanítvány, a későbbi tábornok visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a fiatal tanító mekkora lelkesedéssel végezte a nevelői munkát, elnyerve a család szeretetét.

A költőben is mély nyomokat hagyott a festői hely – meg az első szerelem élménye. „Téged is, oh, Völgység! az idő kiragadjon-e tőlem, / Szóljak-e mindenről, ha dal ébreszt, csak ne terólad? / És ha neved zendűl nagy késő korra lejutván, / Senki ne tudja, hogy oly szentté lett tájad előttem? / Hogy fiatalságom tündérországa te voltál?” (Széplak, 1828 tavasza, nyara) Perczel Etelka váltotta ki a költő érzelmeit, jóllehet a nála hét esztendővel fiatalabb leány mindebből úgyszólván semmit vagy legalábbis nagyon keveset vehetett észre. A befelé forduló ifjú maga is sejtette, hogy viszonzatlan szerelme reménytelen. (Gyulai Páltól, a kor legjelesebb irodalomtörténészétől tudjuk, hogy Perczel Etelka az a soha meg nem nevezett nőideál, akinek ezeket a szerelmes Vörösmarty-verseket köszönheti az irodalom.)

Fotó: Műemlékem.hu

A közel három évszázados, romos épület keleti, oromzatos homlokzatán egy 1950-ben állított emléktábla hirdeti: itt élt, tanított és írta verseit 1820 és 1822 között, majd 1823–24-ben Vörösmarty Mihály, „a nemzeti függetlenség és haladás nagy költője”.

Valami frappánsat terveztem ide a végére (cifrát mégsem illenék), de csak egy idézetet találtam magától a költőfejedelemtől. Sajnos nagyon ideillik: „Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »