Pénzt ajánlott az országgyűlési képviselőjelölt visszalépéséért

Pénzt ajánlott az országgyűlési képviselőjelölt visszalépéséért

Pénzt ajánlott az országgyűlési képviselőjelölt visszalépéséért

A választás rendje elleni bűntett miatt indult bűnügyben a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú átiratában indítványozta, hogy a Szegedi Ítélőtábla állapítsa meg az első fokon felmentett vádlott bűnösségét.

Hírdetés

A Központi Nyomozó Főügyészség emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a 2018-as országgyűlési képviselő választás kampány időszakában, Bács-Kiskun megyében képviselőjelöltként a visszalépése érdekében anyagi juttatásért – a kampányköltségeinek kifizetését kilátásba helyezve – egy másik párt színeiben induló képviselőjelölt-társát akarta befolyásolni. A képviselőjelölt az ajánlattól elzárkózott.

Az ügyben első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék a vádlottat felmentette, mert úgy ítélte meg, hogy a bűncselekmény csak akkor állapítható meg, ha a befolyásolási magatartást a szavazó irányában fejtik ki, a képviselőjelölt tekintetében az nem valósít meg bűncselekményt.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést a vádlott bűnösségének megállapítása és vele szemben pénzbüntetés kiszabása érdekében. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Szegedi Ítélőtáblához címzett átiratában a fellebbezést fenntartotta. Az ügyészségi álláspont szerint ugyanis a választás rendje elleni bűntettet követ el az is, aki anyagi juttatással a választáson induló képviselőjelöltet törekszik befolyásolni annak visszalépése érdekében.

Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla jár el.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »