Pénzért sétáltat idős embereket a finn posta

Idős embereknek ajánlják fel szolgálataikat a finn postások: a zordon téli időben szívesen elkísérik őket ide-oda, hogy a jeges utakon el ne csússzanak. A szolgáltatásnak természetesen díja is van: fél óra séta 17,25 euró, írja a Standard című lap.

 

Bár elsőre úgy tűnhet, az ötlet egy vállalkozó kedvű, fizetését kiegészíteni vágyó postás fejéből pattant ki, valójában a finn állami posta, a Posti vezetőségének kezdeményezése. A postai levelek számának csökkenésével ugyanis az állami cég nehéz helyzetbe került: az elmúlt két évben 1800 alkalmazottat bocsátottak el és kirendeltségeik 80 százalékát zárták be, a megmaradt postások pedig hetente csak három napot dolgoznak.

 

A postán küldött levelek száma az emailek népszerűvé válása óta évente 10 százalékkal csökken. A cég ezért úgy döntött, kiszélesíti tevékenységi körét. A postások kedden és pénteken igény szerint nyáron füvet nyírnak, ősszel falevelet gereblyéznek – de felfogadhatóak ételszállításra is, és kiképezték őket a sérült, vagy idős emberek háztartási feladataiban való részvételre is. A szolgáltatás január 10-én indul el, de előzetes “megrendeléseket” már most felvesznek.

 

A közös sétáknak azonban igencsak borsos ára van: 4 × 30 perc séta 69 euró, 4 × 60 perc 138 euró, 8 × 60 pedig 276 euró a posta ártáblázata szerint.

 

hu.euronews.com
kép: visitfinland.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »