Pénzbeli adományokat gyűjt a Gombai Református Egyházközség

Eddig 683 ezer forint érkezett a Gombai Református Egyházközség gyűjtésére. Az összeget a Magyar Református Szeretetszolgálat útján juttattak el az orosz–ukrán háború miatt nehéz helyzetbe került emberek megsegítésére. A gyülekezet Facebook-oldalán köszönetét fejezte ki az adakozóknak, és tudatta, a gyűjtést folytatják.

Az adományokat az alábbi módokon juttathatják el a gyülekezet részére:

  1. Március 13-án, vasárnap, a délelőtt fél 11-kor és délután 3 órakor kezdődő istentiszteleteken elhelyezett, erre a célra megjelölt adománygyűjtő perselyekbe.
  2. Március 18-ig, péntekig, hétköznaponként reggel fél 8-tól délután 4 óráig a Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola portájánál megtalálható faperselyben is elhelyezhetik az adományokat.
  3. Aki személyesen szeretné átadni adományát, hívja Ács Mihály lelkészt a 06-30/637 31 81-es telefonszámon.
  4. Banki átutalásra is van lehetőség, a Gombai Református Egyházközség 65100321-10600058 számú számlájára. A közleményben kérik feltüntetni: „Segítségnyújtás”.
  5. A gyülekezet a március 20-i perselyadományokat is a kárpátaljai református testvérek megsegítésére ajánlja fel.