Péntekre nemzeti gyásznapot hirdet a kormány a busztragédia áldozatainak emékére

Péntekre nemzeti gyásznapot hirdet a kormány a busztragédia áldozatainak emékére

November 15-re nemzeti gyásznapot hirdet a kormány a Nyitra közelében történt autóbusz-szerencsétlenség áldozatainak emlékére – jelentette be ma délben Peter Pellegrini (Smer) kormányfő.

„Meggyőződésem, hogy Szlovákiának osztoznia kell azok bánatában, akiknek hozzátartozói már nem térhetnek haza. A zászlók félárbocra engedésével emlékezünk mindazokra, akik a tragikus balesetben életüket vesztették”

mondta a kormányfő.

Hírdetés

A nemzeti gyásznap november 15-én hivatalosan reggel 8:00-tól este 20 óráig tart majd.

Peter Pellegrini azt is megerősítette a sajtó kérdésére, hogy a Nagyrőcei járásban, a megáradt Murány-patak által elragadott három nő szintén életét vesztette a balesetben. Autójukat elsodorta a kiáradó Murány vize, miközben egy állammenhelyről próbálták kimenteni az ár elől a kutyákat.

Gabriela Matečná (SNS) mezőgazdasági miniszter javasolta, hogy a gyásznap vonatkozzon a három patakba veszett nőre is. A jelenlegi információk alapján javaslatát a kormány nem hagyta jóvá.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »