Pénteken temetik Gedeon Józsefet

Péntek délben a gyulai Szentháromság temetőben helyezik végső nyugalomra Gedeon Józsefet, a Gyulai Várszínház múlt pénteken elhunyt igazgatóját.

Délelőtt 10.30-kor a gyulai Nádi Boldogasszony Kegytemplomban engesztelő szentmisét tartanak az elhunyt lelki üdvéért.

Gedeon József súlyos betegséget követően, életének 61. évében hunyt el. 1995 óta vezette a Gyulai Várszínházat, még kinevezése előtt, 1992-ben kezdeményezte Sík Ferenc akkori vezetőnél, hogy rendezzenek dzsesszfesztivált a várban. A rendezvény azóta nemzetközivé nőtte ki magát.

Vezetése alatt bővült a nyári évad hathetes összművészeti fesztivállá. Gedeon József 1995-től elnökségi tagja volt a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének és alapító elnökségi tagja volt az Erkel Ferenc Társaságnak. Egyik kezdeményezője volt a Szabadtéri Színházak Szövetsége, valamint az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózata létrejöttének.

Gyula városa saját halottjának tekinti Gedeon Józsefet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »