Pellegriniéknek összegyűlt a szükséges aláírás

Peter Pellegrini pénteken bejelentette, hogy összegyűlt a szükséges aláírás ahhoz, hogy a Hlas pártot  bejegyezze a belügyminisztérium. Összesen több mint 94 000 aláírást sikerült szerezniük.

A pártot a Smer-ből kivált Peter Pellegrini alapította meg néhány képviselőtársával együtt. A korábbi miniszterelnök elmondása szerint Szlovákia történetében a legtöbb aláírást nekik sikerült összegyűjteniük.

Szerinte a Hlas a fiatalok, idősek, és a szociálisan rászorultak hangja lesz.

Hírdetés

Az aláírásgyűjtés során nem használtak semmilyen reklámügynökséget, illetve fizetett hirdetéseket, a kampányukat saját erőforrásukból fizették.

Peter Pellegrini szerint még mindig tárgyalnak azokkal a Smeres képviselőkkel, akik fontolóra vették a pártjukba való belépést. Elmondása szerint erre ősszel lesz lehetőségük. A szeptemberi parlamenti ülésig szeretnék, ha a párt hivatalosan is be lenne regisztrálva, és ugyanúgy örülnének, ha a parlamenti frakciójuk is megalakulna.

A Hlas minden politikai szubjektummal el tudja képzelni az együttműködést, egyedül a Kotleba féle ĽSNS pártot zárták ki.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »