Pellegrini kormányfő megerősítette, hogy balesetet szenvedett

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő megerősítette, hogy útban Késmárkra, a kihelyezett kormányülésre balesetet szenvedett. Az ülésre azonban végül időben odaért.

Ahogy a kormányfő fogalmazott, a mai utat soha nem fogja elfelejteni. Útban Késmárk felé ugyanis egy szarvas ugrott közvetlenül a gépkocsira, amelyben utazott. Pellegrini elmondása szerint egy nagy csattanást hallott, ezt követően kinyíltak a légzsákok és megrepedtek az ablaküvegek. „A sofőr nagyon jól reagált, fékezett. Nem szaladtunk le az útról. Senkivel sem ütköztünk össze” – írta le a történteket a kormányfő, aki a balesetet követően átszállt a másik, kísérő autóba.

Hírdetés

A miniszterelnök bevallotta: az ülés után meglátogat egy egészségügyi intézményt. Nem zárta ki, hogy kisebb sérülést szenvedett a nyaki gerince tájékán. „Nem hiszem, hogy valami komoly lehet, inkább csak megelőző vizsgálat lesz. Nagyon kellemetlen volt, az egész egy másodperc alatt történt” – tette hozzá. A miniszterelnök köszönetet mondott a sofőrnek és a mentőknek is.

Alena Krčová, a mentőszolgálat szóvivője elmondta: a helyszínen elláttak egy könnyebben sérült személyt. Kórházba nem kellett szállítani őt.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »