Pellegrini: Kiska szándékosan akar ártani az országnak. Kiforgatja a tényeket

Pellegrini: Kiska szándékosan akar ártani az országnak. Kiforgatja a tényeket

„Nagyon bánt engem, hogyha valaki, aki ártani akar Szlovákiának és a kormánynak, szándékosan kiforgatja a tényeket“ – jelentette ki Peter Pellegrini kormányfő az RTVS Szombati párbeszédek (Sobotné dialógy) című műsorában.

A miniszterelnök ezzel a kijelentésével Andrej Kiska azon állítására reagált, miszerint a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) jelentései kimutatták, hogy az állam legmagasabb pozícióiban ténykedő személyek összeköttetésben állnak a maffiával.

Kiska 12 jelentést kapott

Pellegrini szerint az államfő 12 jelentést kapott a SIS-től, melyek különböző évekre vonatkoznak. A kormányfő nem felejtette el megemlíteni, hogy a jelentések 2000-ből és 2011-ből is származnak, amikor a Smer nem volt hatalmon.

– mondta a kormányfő, majd hozzátette, hogy elutasítja ezeket az állításokat.

Pellegrini feltette azt a kérdést, hogy a bíróság pénteki döntésével kapcsolatban – amely a nagyszalóki telkeket illette, és amelyekért Andrej Kiska államfő is pereskedett –, szintén jelentést kellene-e kérnie a SIS-től annak gyanúja miatt, hogy a Tátra alatti vidéken működik-e a telekmaffia.

– tette fel a kérdést Pellegrini, majd hozzátette, hogy valóban jelentést fog kérni a SIS-től.

A kormányfő azt kéri az államfőtől, hogy szándékosan ne interpretáljon félre információkat, és ne éljen vissza azokkal az adatokkal, amelyeket kap. „Aggaszt, hogy az államfő állandóan negatív képet fest Szlovákiáról, és nemcsak otthon, de külföldön is“ – konstatálta Pellegrini.

Maďarič indkolása célszerű volt

Peter Pellegrini a Smer alapító tagjának és a volt kulturális miniszternek, Marek Maďaričnak a pártból és a kormánykoalícióból való távozásával kapcsolatban is nyilatkozott. „Ettől sokkal meglepőbb volt az, amikor Maďarič a kulturális miniszteri posztból távozott“ – szögezte le Pellegrini azzal, hogy Maďarič akkori távozása sokkal nagyobb érzelmeket váltott ki.

Én attól kezdve úgy vettem észre, hogy mentálisan egyre inkább távolodott a párttól“ – mondta a kormányfő. Pellegrini azonban elutasítja azt az egyik fő okot, amit Maďarič a távozása okaként adott meg. A volt kulturális miniszternek állítólag az nem tetszett, hogy Andrej Danko (SNS) olyan politikai stílust akar Szlovákiába átültetni, mint amilyet Orbán Viktor folytat Magyarországon, továbbá az EU-tól való elhajlást is szorgalmazza.

– mondta.

HNonline.sk/Körkép.sk

Nyitókép: TASR/Martin Baumann


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »