Pellegrini kiosztotta a romákat Vízközben

Beszélni kell a rend és a tisztességes viselkedés szabályainak, valamint a törvényeknek a betartásáról. Mindegy, hogy roma telepekről vagy más településekről van-e szó. Ezt kedden jelentette ki Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő a kormány vízközi (Svidník) kihelyezett tárgyalásán. A kormány a tárgyalás során ismét a romák integrációs stratégiájával kapcsolatos jelentéssel foglalkozott, amely 2020-ig terjed ki.

„Nagyon örülök a girálti (Giraltovce) polgármester úr fellépésének, aki megmutatta, hogy ez az 1000 fős közösség tényleg egész jól tud működni. Meg tudta őket győzni a munkavégzés javításáról. Segítenek a nekik szánt új házak építésében, amelyekért majd lakbért fognak fizetni, és amelyekben tisztességesen élhetnek. Úgy tűnik, hogy ezzel a közösséggel együtt lehet dolgozni” – közölte Pellegrini.

Elmondása szerint az erre a célra fordított eszközök termékeny talajra hullottak, mert sok roma lakos, az aktivizálási munkáknak köszönhetően, már magánvállalatoknál dolgozik.

„Ma azért is foglalkoztunk ezzel a jelentéssel, hogy kijelöljük a kormány feladatait. Meg kell néznünk Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi miniszterrel, hogy a szociális rendszerünk nem túl szigorú-e, ha az rögtön, mikor valaki munkába áll, „lenyirbál” minden más járulékot” – magyarázta Pellegrini.

A következő nagy téma, amelyről szerinte beszélni kell, az a roma telepeken lévő rendetlenség.

– hangsúlyozta a kormányfő azt is hozzátéve, hogy a kormány talál anyagi forrásokat a takarítás technikai eszközeinek a biztosításához.

„Ez egy következő olyan intézkedés lesz, amellyel meg kell mutatnunk, hogy a tisztességes viselkedés szabályai és a törvények mindenkire vonatkoznak” – tette hozzá Pellegrini.

Hírdetés

Szerinte ez a többi pozitív intézkedésnek a részét fogja alkotni. „Elegendő helyet fogunk biztosítani az óvodákban, mert az látszik, hogy ha a roma telepekről érkező gyermekek már három éves koruktól kezdve látogatják az óvodát, akkor lényegesen jobban be tudnak illeszkedni az alapiskolába, és jobb eredményeket is érnek el. Továbbá emelni fogjuk az iskolák kapacitását is, hogy ne kelljen azokat két műszakban üzemeltetni” – állapította meg a kormányfő. Hozzátette: szintén motiváló lesz, ha a munkába állás után nem állítjuk le az addig kapott különböző járulékokat, ahogy az is, hogy a vállalatoknál megfelelő körülményeket teremtünk a romák alkalmazásához.

 A pénzeszközök a Szlovákia legkevésbé fejlett járásai közé tartozó Vízköz (Svidník) számára fenntartott költségvetési tartalékból származnak.

„Egy része jelentős hozzájárulás a járás területén működő egyházak számára is. Ebből felújítási munkálatokat végezhetnek, s ennek köszönhetően jobban szolgálhatnak az embereknek. Természetesen nem feledkeztünk meg arról a folklóregyüttesről sem, amely a kormányülésre érkezve fogadott bennünket. Ők éppen »kerek születésnapjukat« ünneplik, és megérdemlik az eszközeik biztosításához adott kormány-hozzájárulást“ – említette az ülés után Pellegrini.

A kormány úgy döntött, hogy az egyes kihelyezett ülések során a régiókban szétosztott egy millió eurót most 250 000 euróval megnöveli.

„Girált (Giraltovce) polgármestere úgy tájékoztatott bennünket, hogy bizonyos vagyonjogi viszonyok miatt az előző években nem sikerült teljesen kiépíteni a város árvízvédelmét. A kormány eredetileg 500 000 euróval járult ehhez hozzá. A Környezetvédelmi Minisztériumból ezután még 280 000 euró hozzájárulást kapnak. Tekintettel a bírósági tárgyalásokra és a le nem zárt vagyonjogi viszonyokra, a kormánytámogatást sikerült ugyan felhasználniuk, viszont a minisztériumi hozzájáruláshoz a vagyonjogi problémák miatt nem tudtak hozzájutni. Ennek már néhány éve. Girált városa időközben jelentős összegeket fordított a Tapoly folyó (Topľa), környékén levő vagyonára, és ezért ma úgy döntöttünk, hogy az egy millió euró 1,25 millióra növekszik, amiből 250 000 eurót Girált városa kapja az árvízvédelem befejezéséhez“ – magyarázta a kormányfő.

Girált továbbá 120 000 eurót kapott az állami közutat áthidaló felüljáró megépítéséhez, 13 000 eurót a helyi sportkomplexumban levő, marginalizált csoportoknak készült sportpálya felújításához és 10 000 eurót a katolikus templomhoz vezető járda kiépítéséhez.

További 5 000 euró Pellegrini szerint a Makovica folklóregyüttes részére megy. „Csak a gyermekcsoportban 150 kisgyermekkel foglalkoznak, és nagy köszönet jár nekik azért, hogy a kisgyermekeket, a felnövekvő generációt a hagyományaink megőrzésére nevelik. Természetesen, a legtöbbet Vízköz városa kapja, ahol a helyi utak és a közlekedés felújítását végzik majd el“ – tette hozzá Pellegrini.

Vízköz város részére a kormány jóváhagyott 34 000 eurót az UTRA lakótelepen levő gyermekjátszótér kiépítésére és 16 000 eurót a helyi labdarúgó-stadion öntözőberendezésére. Az Egészség Világa Akadémia nonprofit szervezet (Svet zdravia Akadémia n.o.) 20 000 eurót szerzett a betegek ágyellátásához. Saját épületeik felújításához több régióbeli település is szerzett még támogatást.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »