Példátlan vagyonelkobzás Albániában. Drogkereskedelemben utazott az ország egyik leggazdagabb embere, vagyona bánta

Az albániai korrupcióellenes és szervezett bűnözéssel foglalkozó speciális ügyészség (SPAK) elkobozta a helyi oligarcha vagyonának nagy részét.

A vállalkozót és médiamágnást Yllim Ndroqinak hívják, és hatalmas vagyonát drogkereskedelemmel szerezte.

 

A SPAK azonban most vagyona nagy részét elvette tőle. Beleértve az eddig a nevén futó lakásait, erdőket, mezőgazdasági földterületeket, gépkocsikat, köztük egy Rolls Roycet is, valamint két országos tévécsatornát, az RTV Ora-t és a Channel One-t.

Az ügyészség indoklásában „bizonyítékokkal alátámasztott logikai hibákkal,“ indokolta lépését.

Hírdetés

A hivatalos szervek szerint Ylli Ndroqi, ismertebb nevén Xhemal Pasmaciu, “bűncselekményekben volt érintett”.

Ndroqit hétfőn még látták, ahogy besétál a rendőrőrsre, de ott nem tartóztatták le. A kétes hírű vállalkozót korábban Törökországban és Olaszországban már lecsukták. Azzal gyanúsították, hogy bűnszervezet tagja, mely drogkereskedelemmel foglalkozik. Mindkét esetben azonban szabadon engedték.

Az ügyészség szerint Ndrogi és családjának vagyona „indokolatlan“, mivel „bűncselekményből származik.“

Az érintett ügyvédjei már jelezték, hogy fellebbeznek a döntés ellen.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »