Példamutatók – Beszélgetés Dér Andrással, az V. Ars Sacra Filmfesztivál zsűrijének elnökével

Példamutatók – Beszélgetés Dér Andrással, az V. Ars Sacra Filmfesztivál zsűrijének elnökével

Szeptember 14. és 20. között rendezték meg az V. Ars Sacra Filmfesztivált. Dér András filmrendezővel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének adjunktusával, a fesztivál zsűrijének elnökével Gőbel Ágoston készített interjút.

– Idén immár ötödik alkalommal rendezték meg az Ars Sacra Filmfesztivál. Mit lehet elmondani azokról a filmekről, amelyeket itt láthatott a közönség?

– Az öt év alatt 5-600 filmet láttunk a zsűrivel és a közönséggel. A dokumentumfilmes felhozatal dominált, ezek közül is a tényfeltáró, a személyiséget kutató, a peremvidéken élő emberek problémáival foglalkozó filmek. Különböző attitűdök jelennek meg, ahogyan az alkotók a témákhoz közelítenek. Vannak olyan filmek, melyek megelégednek a bemutatással, a felmutatással, és vannak olyanok, amelyekben az alkotók továbblépnek, és reményt, kiutat, valamilyen megoldást kínálnak. Olyan példázatok ezek a filmek, melyek nem kendőzik el a valóság abszurditását, rettenetét, s mégis valahogy felemelnek, mert olyan lelkülettel, olyan szemszögből mesélik el a történetet, amely több mint tükörtartás.

– A laudációkban többször előkerült a példázat, a példamutatás jelentősége. A díjazott filmekről ezek szerint elmondhatjuk, hogy példamutatók?

– Igen, mindegyikre érvényes ez. Szinte kimondatlanul ezeket a filmeket helyeztük előre. Nem a hamis optimizmus szól ezekből az alkotásokból, hanem egy olyan mély szeretet, ami a legsanyarúbb sorsú emberben is megmutatja a szépséget és azt az öröklétet, ami ott van bezárva a fizikális testben. Valahogy visszatükröződik az én saját életem ezekben a sorsokban, s ettől mozdul el, kerül egy másik koordináta-rendszerbe az ő megítélésük, vagy épp az én észrevételezésem, önazonosságom. Azt hiszem, az az egyik legnagyobb problémánk, hogy nem vagyunk azonosak önmagunkkal, és ezért hol gyűlöljük magunkat, hol túlszeretjük.

– A méltatások során külön kiemelték, hogy még ebben az erős mezőnyben is abszolút egyhangú döntéssel ítélték oda az Ars Sacra Filmfesztivál fődíját Zurbó Dorottya Könnyű leckék című filmjének.

– Zurbó Dorottya rátalált egy csodára. Az új, 21. századi exodus – ami a világ szegénységéről, háborúkról, manipulációról szól, és arról, hogy ezek következtében népáradatok érkeznek a világ minden tájáról Európába – éles politikai diskurzusokat vált ki. És ezt ő ebben a kényes helyzetben és kényes körülmények között képes volt finoman, szépen, általános érvényűen bemutatni.

Hírdetés

A Könnyű leckék főszereplője (Kafiya) évekkel ezelőtt érkezett Magyarországra – a nagy menekülthullám előtt –, nem saját szándékából. Zurbó Dorottya rendező semmiféle aktuálpolitikát nem vitt bele a történetbe, hanem egy emberi történetet mesélt el. Ez az emberi történet döbbent rá arra, mit is jelent az együttérzés, mit jelent az, hogy kölcsönösen empatikusak vagyunk egymással. Nagyon fontos üzenete a filmnek, hogy így kéne előítélet-mentesen, nem a politikai orientációtól befolyásolva figyelni a másik emberre.

– Különösen is feltűnő volt most a fiatal alkotók nagy száma. Milyen témák foglalkoztatják őket? Lát-e filmes tendenciákat napjainkban? Akár az Ars Sacra Filmfesztiválon látható alkotásokat, akár az aktuális mozifilmes termést tekintve.

– Ezeket az alkotókat a mibenlétünk, a létezésünk foglalkoztatja. És nemcsak a dokumentumfilmeseket. Nagyon sok szociális problémával foglalkozó, őszinte film van. Az alkotók élénken reagálnak és reflektálnak az igazságtalanságra, a méltánytalanságra, és nagyon jó, hogy ezek a problémák egyre élesebben merülnek fel. Hogy kegyelemmel legyünk egymás iránt, hogy szolidárisak legyünk egymással. Aztán ezt persze nagyon különböző módon fogalmazzák meg. Többnyire megjelenik a tiszta humánum vagy épp a szakralitás ezekben az alkotásokban.

A filmkészítési módszerek is érdekesek, a dokumentumfilmeseknél mostanában remekül működik a követéses filmtípus, amikor 4-5 éven keresztül egy témát vagy személyt figyelnek meg. Ezek igazi drámák. A fikciós filmeknél kevésbé lehet felfedezni ilyen tendenciákat. Rájuk talán azok a divatok hatnak, amik Quentin Tarantino filmrendező irányából érkeznek. Itt főleg az időkezelésre vagy a filmstílusok keverésére gondolok. Jellemző az elszakadás a hagyományos, lekerekített, eleje-közepe-vége narrativitástól, a szerkesztés is szálkásabb. A műfaji filmeknél nem látok előrelépést, nem tapasztalok egyéni hangot. A szerzői filmeknél viszont vannak izgalmas, érdekes próbálkozások.

– Hogyan tovább, Ars Sacra Filmfesztivál? Van létjogosultsága egy ilyen művészeti eseménynek?

– A legszebb elismerés a pályázók nagy létszáma: idén is száz filmünk volt. Ha nem lenne létjogosultsága ennek a filmfesztiválnak, azt az jelezné, hogy nincsenek pályázók. A filmkészítőknek a jelek szerint vonzó, hogy itt a szakralitás fontos szempont. Ez azért is jó, mert ez visszahat az alkotókra – ők is végiggondolják: milyen is a filmem? Gondolkodunk úgy valamiről, a tetteinkről, hogy az vajon szakrális-e? A kérdésfelvetés ráirányítja a figyelmet arra, hogy a szakralitás miként jelenik meg a hétköznapjainkban. Úgy gondolom, lesz VI. Ars Sacra Filmfesztivál, mert van rá igény.

Az V. Ars Sacra Filmfesztivál díjazott alkotásairól az Ars Sacra Fesztivál honlapján olvashat. Szeptember 21. és 27. között a versenyprogramban szereplő filmek nagy része ingyenesen megnézhető az oldalon.

Forrás és fotó: Ars Sacra Alapítvány

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »