Peking és Moszkva nemzetközi partnerekkel folytatná a Hold-kutatást

Peking és Moszkva nemzetközi partnerekkel folytatná a Hold-kutatást

Nemzetközi partnerekkel közösen folytatná a Hold-kutatást Kínai és Oroszország a nemzetközi Hold-kutatási állomáson (International Lunar Research Station, ILRS) – adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség, miután a két ország űrhatóságai közös tájékoztatót adtak ki a projektről.

A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) és a Roszkoszmosz szerdán, az interneten tette közzé ezzel kapcsolatos felhívását.

A tervezett ILRS projektről

Hírdetés

a két hatóság által kiadott tájékoztató egyebek mellett a projekt tudományos célkitűzéseit, módszertani megközelítéseit, valamint együttműködési területeit és lehetőségeit ismertette.

A projektet három fázisra osztották. Az első, 2021 és 2025 közötti szakasz fókuszában a Hold feltérképezése, a helyszín kiválasztása, valamint a biztonságos, puha landolás technológiai feltételeinek előkészítése áll. 2026 és 2035 között a kutatóállomás irányító központjának, valamint a Holdról vett minták Földre szállításának technológiai ellenőrzésére fektetnék a hangsúlyt.

Ebben a szakaszban fejeznék be a röppályán, illetve a felszínen működő energia-, kommunikációs és szállítási szolgáltatások kialakítását. 2035-től kezdődően a projekt a Hold-kutatásra, -felderítésre összpontosítana.

Onnantól kezdve biztosítanák emberek Holdra juttatását, és a felmerülő szükségleteknek megfelelően bővítenék a modulokat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »