Pécsi pernyerés – illetménykülönbözet és elnyert beosztással nem egyező kinevezési parancs

Vagyis az ígéret szép szó, ha megtartják….

Tagunk járőr beosztásban teljesített szolgálatot szülővárosában, mikor a Készenléti Rendőrség által – járőrvezető és csoportparancsnok munkakörre – kiírt pályázatot olvasva úgy döntött, hogy megpróbálkozik, mivel kellő tapasztalattal rendelkezett, és a magasabb beosztás kedvezőbb illetménnyel járna, még ha költözködni kell is.

Új helyén, parancsa átvételekor (2011-ben) azzal szembesült, hogy a járőrvezetői beosztás helyett járőr beosztásba nevezték ki. A hibát parancsnokának azonnal jelezte, aki megígérte, hogy 1-2 hónapon belül sor kerül a járőrvezetői kinevezésére. Tagunk bízva elöljárója szavában, szolgálati panaszt még nem adott be, és a kinevezés hiányában is – tekintettel szakmai tapasztalatára és arra a tényre, hogy az újonnan megalakult alosztály többségében pályakezdőkből állt – ellátta, folyamatosan és túlnyomórészt, a járőrvezetői feladatokat. Természetesen többször szóvá tette helyzetét, a kinevezésével kapcsolatos problémát a munkahelyi megbeszélések során, így kifogása és az elöljárói ígéret kollégái előtt is ismertek voltak.

A probléma kapcsán nem elhanyagolható tény az sem, hogy míg őt járőrként létszámfelettiként vették át, több betöltetlen járőrvezetői hely is üres maradt.

Persze egy idő után már érzi az ember, ha az ígéretek nem valósak, és a békés rendezés sem megoldható, vagyis kézbe veszi sorsának rendezését. Tagunk is így tett és megbízta Szakszervezetünket képviselete ellátásával.

A szolgálati panaszban (2013-ban) kértük kinevezésének megváltoztatását és az elmaradt illeménykülönbözet megfizetését is.

A munkáltató – a másodfokú szerv beavatkozására – érdemben csak több mint egy év elteltével bírálta el a panaszt. Ezt megelőzően leveleiben arról tájékoztatott minket két alkalommal is, hogy mellőzi a panasz elbírálását, majd a panasz mellőzése miatt előterjesztett panaszunkat sem volt hajlandó elbírálni. Kérelmünkre az ORFK tett intézkedést a szolgálati panasz elbírálása iránt, végül (persze) az oda felterjesztett panaszt elutasította.

Hírdetés

Mindeközben tagunk szolgálati jogviszonyát lemondással megszüntette.

A szolgálati panasz elutasítását követően a bíróságon is hosszú utat jártunk be.

A jogsértés orvoslására irányuló kérelmünket – 2015-ben – a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon nyújtottuk be.

Rendkívül nehéz bizonyítási helyzetben folytak a tárgyalások, tekintve, hogy tagunk személyi anyagában bizonyos okiratok nem voltak fellelhetőek, a munkáltató a per idejére a bizonyításhoz szükséges dokumentumok nagy részét leselejtezte. A részletek pontos feltárásához több tanú meghallgatására is szükség volt.

Ráadásul, hogy ne legyen „egyszerű” a befejezés sem, a bíróság 2018. áprilisában megállapította illetékessége hiányát és úgy határozott, hogy a keresetet átteszi a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz.

A pécsi bíróság végül – 2019. áprilisban – mérlegeléssel meghozta ítéletét és tagunknak adott igazat, kötelezve a munkáltatót az elmaradt illetménykülönbözet teljes megfizetésére. Az ítélet nem jogerős.

 

Jobb későn, mint soha… Keress minket bizalommal, ha illetményed nem a végzett feladataid alapján kapod, vagy egyéb problémád adódott, segítünk!


Forrás:tmrsz.hu
Tovább a cikkre »