Pécsen tartották a Kaposvári Egyházmegye ifjúsági vezetőképző hétvégéjét

Pécsen tartották a Kaposvári Egyházmegye ifjúsági vezetőképző hétvégéjét

Október 22. és 24. között zajló kaposvári egyházmegyei ifjúsági vezetőképzőn húsz fiatal vett részt. A program során – a jelenleg zajló egyházmegyei zsinathoz és a világszerte elindított szinódusi folyamathoz kapcsolódóan – az ifjúság és az Egyház jövőjének kérdésével foglalkoztak.

A vezetőképző hétvége a Kaposvári Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája – Kisiván Csaba ifjúsági referens, Antal Zsolt egyetemi lelkész és Gyürüsi Zsolt ifjúságpasztorációs munkatárs – szervezésében valósult meg.

A fiatalok a Kaposvári Egyházmegye különböző területeiről, közösségeiből  – Barcsról, Nagykanizsáról, Siófokról, Balatonboglárról, Simonfáról, Kaposvárról, Szentbalázsról és Nagyberkiből – érkeztek a rendezvény helyszínére, Pécsre.

A program nyitányaként Varga László kaposvári megyéspüspök tartott előadást, valamint fórumot.

A főpásztor kiemelte, olyan Egyházról álmodik, amelyben valóban megvalósul az igazi közösség az emberek között, amely megnyitja a kiszolgáltatottak, a peremre szorultak felé is az emberek szívét.

Szombaton Magyar Lóránt előadásában arról beszélt, hogy vannak olyan helyzetek, amikor szükséges belátnunk: valami nem működik, ezért tovább kell lépnünk, vagy változtatnunk kell.

Hírdetés

Kisiván Csaba, az egyházmegye ifjúsági referense együtt gondolkodásra hívta a fiatalokat; arról elmélkedtek, hogyan lehet hatékonyan átadni a hitet a harmadik évezredben. A beszélgetésben többek között kiemelték, hogy az Egyháznak meg kell felelnie a kor kihívásainak, úgy, hogy az üzenet, Krisztus ügye ne sérüljön.

Vasárnap délelőtt Farkasné Magyar Anikó interaktív előadást tartott a fiatalabb, általános iskolás korosztállyal való foglalkozás pszichológiájáról és módszertanáról. A résztvevők csoportokban konkrét pasztorális terveket dolgoztak ki, amelyek a közösségekben megvalósíthatóak.

Az előadásokon kívül kiscsoportos megosztások, önismereti feladatok, kulturális programok, kötetlen beszélgetés, közös szentmise és szentségimádás szerepelt a programban.

A vezetőképző gyümölcseként megfogalmazódott a jelenlévőkben, hogy fontos lenne a közösségek közötti testvéri kapcsolatok ápolása, így elindult a tervezés és szervezés, hogy novemberben az ifjúsági világnaphoz kötődően megvalósulhasson egy közösségek közötti találkozó.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye; Kaposvári Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »