Patriot rakéták, szállítógépek – hadgyakorlatok országa lettünk

Patriot rakéták, szállítógépek – hadgyakorlatok országa lettünk

Az Európai Unió tagországainak szállítógépei Pápáról gyakorlatoznak, 12 NATO-szövetséges pedig légvédelmi rakétásait küldi Magyarországra nyáron.

Nagyszabású légi szállítási hadgyakorlatot rendez Magyarországon júniusban az Európai védelmi ügynökség (EDA) – értesült lapunk. Az ETAP-T elnevezésű rendezvény június 4-étől 15-éig tart, és pápai bázissal kerül rá sor, amely a több NATO és néhány semleges állam által fenntartott, amerikai C–17-es gépekkel felszerelt Nehézszállítórepülő-ezred (HAW) otthona.

Más forrás szerint a hadgyakorlat érinti a magyar Gripenek és új Airbus A319-esek „fészkét”, a részben hazai, részben amerikai forrásból történő átépítés előtt álló kecskeméti bázist is.

A Magyar Közlöny szerint mintegy 550 repülőkatona részvételével zajló rendezvényre a Scramble.nl szakportál adatai szerint legalább hét külföldi szállítógépet várnak. Egy-egy Herculest Belgiumból, Olaszországból, Hollandiából és Norvégiából, míg Németország egy C–160-ast, Franciaország pedig egy könnyű CN235-öst, illetve az Airbus új, négy hajtóműves A400M gépét küldi Magyarországra nyáron.

Mivel a Honvédelmi Minisztérium (HM) által nemrégiben vett, január–február fordulóján Kecskemétre érkezett, többfunkciós kormányzati szállítógépek szolgálatba állása csak az év végén várható, a magyar A319-esek az ETAP-T alkalmával előreláthatólag még csak korlátozott szerepet játszhatnak. 

Szeptemberben egy másik, még nagyobb (1250 fő) hadgyakorlatra is sor kerül magyarországi központtal: Tobruq Legacy 2018 (TOLY18) néven, az elmúlt évek sorozatát folytatva ezúttal itt gyakorlatoznak majd a NATO 12 tagországának légvédelmi rakétásai.

http://mno.hu/

Természetesen éleslövészet nélkül, mert alkalmas lőtér hiányában erre Magyarországon, ilyen fegyverekkel már másfél évtizede nincs lehetőség. Úgy tudjuk, ez lehet az első alkalom, hogy az amerikaiak Patriot lég- és rakétavédelmi rendszert telepítenek hazánkba a rendezvény mintegy kéthetes időtartamára.

Hasonlóan a korábbi évekhez, a gyakorlat összességében több országban is zajlik majd: spanyolországi, németországi, szlovákiai és litvániai vezetési pontokat is bekapcsolnak. Idehaza a bakonyi gyakorlótereken, a pápai és a kecskeméti repülőtereken bukkanhatnak fel a résztvevők.

Az Egyesült Államok növekvő szerepét jelzi, hogy az eredetileg kis hatótávolságú és -magasságú, szövetséges légvédelmi egységek többnemzeti kooperációját célzó, cseh kezdeményezésű rendezvény mára kinőtte magát: immár az orosz Iszkander hadműveleti-harcászati rakétarendszer telepítésére tekintettel rakétavédelmi- és csapásmérő robotrepülőgép-elhárító karaktert is öltött.

Mindezek alapján kézenfekvő az is, hogy az új hidegháborús amerikai–orosz vitákban szereplő, hivatalosan az iráni fenyegetés miatt épített romániai, illetve lengyelországi többfunkciós Aegis Ashore (AA) rakétabázisok is bekapcsolódnak a TOLY18-ba. 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »