Pártkonferenciát tartott Kim Dzsong Un, nem enged a Nyugati nyomásnak

Pártkonferenciát tartott Kim Dzsong Un, nem enged a Nyugati nyomásnak

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető konferenciát hívott össze a kormányzó Munkáspárt „megbonthatatlan” hatalmának megerősítésére – jelentette az észak-koreai állami média csütörtökön.

A tanácskozás központjában a Munkáspárton belül működő, úgynevezett Pártélet Irányelvei (PLG) nevű ernyőszervezet állt; ez azoknak a kivételes hatalommal rendelkező szervezeteknek a gyűjtőneve, amelyek feladata a társadalom, elsősorban a tisztségviselők rendszabályozása és hűségének figyelése.

Hírdetés

A konferenciához fűzött megjegyzéseiben Kim Dzsong Un a pártszervezeteket és a Munkáspárt Központi Bizottságát szorosan összekötő „érnek” nevezte a PLG-t. A Központi Bizottság a Munkáspárt egyik fő szervezete, amely új szabályozások és megoldások kivitelezéséért felelős.

Az Észak-Koreai Emberi Jogok Bizottsága (HRNK) nevű, washingtoni székhelyű szervezet 2019-es jelentése a Pártélet Irányelveit a Koreai Munkáspárt legbefolyásosabb részének nevezte. Mint arról beszámolt, a PLG alá tartozó intézmények az egyéni viselkedési szokásokat és mintákat vizsgálják, különösen azokat, amelyek „károsak lehetnek a felsőbb vezetésre nézve”. Eszközei közé tartoznak a rendszeres önkritikai összejövetelek, ahol a részvevőknek vallomást kell tenniük cselekedeteikről, de ezek a szervezetek felelnek a Munkáspárt tagjainak toborzásáért is.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »