Parlament: eldugták az éjszaka közepére a menekültügyi népszavazás vitáját

Készül a 2017-es költségvetés, átírják még az ideit is, jöhetnek az új adószabályok, kiírják a kormány népszavazását, és újra nekifutnak az alkotmánymódosításnak is – hosszú munkahétre készülnek a képviselők.

A parlament mai ülésnapjának első órái a kormány  és az MNBkérdezéséről szólnak. A kétórás interpellációs blokk után az azonnali kérdések közt a képviselők újra megpróbálják megkérdezni Orbán Viktor t például arról, hogy meddig maradhat még Polt Péter és Matolcsy György a helyén, vagy épp arról, hogy “itt bármi megtörténhet?”. Matolcsy Györgyöt is megkérdeznék, ha bemegy az ülésre: hozzá az MSZP-s Bárándy Gergely adott be azonnali kérdést azzal az egyszerű címmel: Rokonok?

Ezután három ellenzéki javaslat tárgysorozatba vételéről tárgyalnak, majd már az este tucatnyi törvénytervezetet készítenek elő a holnapi szavazásra. Szóba fog kerülni a személyszállítás, a népszavazási törvény, honvédelmi törvények, az elektronikus hírközlés szabályai, víziközmű-, majd hulladékgazdálkodási szabályok, a migrációval kapcsolatos törvények szigorítása, a vízgazdálkodási törvény átírása, az elektronikus ügyintézés, a könyvvizsgálók szabályozása, az iskolaszövetkezetek, majda Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló törvény vitája. Ezzel sem lesz vége azonban: a kormánypárti többség az ülés elején kiegészítette a napirendet, így a mai utolsó napirendi pontként, várhatóan már az éjszaka tárgyalnak a menekültügyi népszavazás kiírásáról, amelyből holnap már kész törvény is lehet.

Szerző: Sztojcsev Iván


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »