Párizsi üvegzseb

Hallottak már Yamina Benguiguiról? Eddig én sem. Most ítélte el egy francia bíróság azért, mert helytelenül töltötte ki a vagyonnyilatkozatát. A Valls-kormány külföldön élő franciák ügyeivel megbízott volt miniszterét egy három éve alapított üvegzsebügyi hivatal buktatta meg, amelyet a közpénzek alaposabb nyomonkövethetőségének szándékával hoztak létre. A karrierjét filmrendezőként építgető, egyébként Sophia Lorenre hasonlító hölgynek volt egy belgiumi bejegyzésű filmes cége, majd amikor jött egy szigorúbb átláthatósági törvény, elfelejtette bevallani. Az egyszerű történet vége két hónap felfüggesztett, ötezer euró bírság.

No és a frankofonügyi miniszter előre elvesztette a jövő évi választásokat is, mert eltiltották a hivatalviseléstől. Három éve is történt hasonló eset Párizsban, amikor a költségvetést felügyelő miniszternek kellett távoznia a bársonyszékből, mivel nem vallotta be külföldi bankszámláit.

És itt kezdenek sorakozni a kérdések. Hogy lehet, hogy Franciaországban a szocialista kormány egy általa létrehozott átláthatósági szervezeten keresztül saját tagjait kényszeríti arra, hogy forgassák ki zsebeiket, adják elő külföldi cégük papírjait és a bankszámlakivonatukat? Hogy lehet, hogy bár fellebbeznek a bíróságon, az nem enyhíti az ítéletet, nem ejti el a vádat, hanem marad a megérdemelt büntetés? Honi gondolkodással persze rögtön arra gyanakszunk, hogy mivel Benguigui független tárcavezető, biztos valamelyik szocialistának tetszett meg a jól fizető állás. Valójában nem tudhatjuk, mi fő a francia politika boszorkánykonyhájában, de Benguigui esete így is intő és tanulságos kellene legyen idehaza is.

Hogy csak egy utcán heverő példát vegyünk a hazai közéletből: még mindig itt van velünk Mengyi Roland, akit se kiköpni, se lenyelni nem tud a Fidesz. Aki ahelyett, hogy meghúzná magát, és megvárná, mi lesz vele mentelmi jogának felfüggesztése és az ellene indult nyomozás után, még elvállalja, hogy koordinálja a szebb napokat látott Taktaköz lerobbant közútjainak felújítását. Vagyis uniós források felett rendelkezhet, mintha a Kecskére káposztát című politikai abszurdba csöppentünk volna. Pedig forró a lába alatt a talaj, mint a frissen öntött aszfalt. De a szegény kis taktaközi települések ugyan ki mást kérhetnének meg, hogy a budapesti vezetésnél kilincseljen értük, mint Voldemort nagyurat, a térség országgyűlési képviselőjét…

Arról hallottak egyébként, hogy az Európai Parlament huszonegy magyar képviselőjének egyike sem írta alá pénzügyi érdekeltségeire vonatkozó nyilatkozatát? Meg lehet nézni, könnyen letölthető a világhálóról.

Mesés meggazdagodásokról számos hazai történetet ismerünk, amelyek nemhogy jogi, de még csak politikai következményekkel sem jártak. Sajnálatos tény, hogy ezek az ügyek bekerülnek ugyan a közbeszédbe, de a választók sem büntetik meg korrupció miatt az érintett vezetőket. Egyik sem jobb – mondják. A belső megtisztulást hiába várjuk, a jegybanki alapítványok vagy a letelepedési kötvények körüli botrányok – és legfőképpen azok következménynélkülisége – legalábbis erre utalnak. Idehaza az is elég, ha a luxusvillát vásárló miniszter annyit mond: családi segítséggel jutott százmilliókhoz.

Franciaországban Nicolas Sarkozy újbóli elnökké választásának is a korábbi tisztázatlan kampányköltések miatti eljárás állhatja útját. A román politikusok pedig már egy elhagyott százlejesért sem mernek lehajolni, annyira félnek a korrupcióellenes ügyészségtől. Van miért irigyelniük magyar kollégáikat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »