Párizsi no-go zóna mellett gyújtottak föl két rendőrautót

Párizsi no-go zóna mellett gyújtottak föl két rendőrautót

RT.com, Reuters

Szombat délután egy 15 fős banda támadt rá két rendőrautóra Párizs Grande Borne no-go zónaként számontartott városrészében.

Az RT összefoglalója szerint az első járműben ülő két járőr súlyosan megsérült, amikor a támadók kőzáport, majd Molotov koktélokat zúdítottak a kocsira.

A parkoló autóban ülő rendőrök egy biztonsági kamerára vigyáztak, amit azért telepítették, mert az útszakaszon rengetegszer raboltak ki autósokat. A készüléket azonban folyamatosan megrongáltak, ezért kellett mellé a hatósági védelem.

A két rendőr – egy 28 éves férfi és egy 39 éves nő – olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítás előtt helyben kellett rajtuk egészségügyi beavatkozást végrehajtani. Az útonálló banda az erősítésként kiérkező másik két járőrt sem kímélte: az ő gépjárművük is benzinbombákat kapott, de az abban ülő hatósági személyek csak kisebb sérüléseket szenvedtek.

A helyszínre érkező rohamrendőrök egy elkövetőt sem tudtak kézre keríteni, a nyomozás még mindig tart.

Francois Hollande elnök szerint az incidens “hallatlan és tűrhetetlen”, és ígéretet tett, hogy az elkövetőket mihamarabb az igazságszolgáltatás színe elé állítják.

Manuel Valls francia miniszterelnök megígérte, hogy a kormány megerősíti a rendőrséget, a két járőr támadóit pedig elkapják és példásan megbüntetik, ám ahhoz ragaszkodott, hogy Franciaországban továbbra sem léteznek no-go zónák.

Az Unité SGP Police, Franciaország második legnagyobb rendőrszakszervezete országos demonstrációt kezdeményezett a támadás után.

Közleményükben így reagáltak az esetre:

szürreális, hogy még mindig ilyen körülmények között sebesülnek meg a kollégáik.

A francia ellenzék a Bernard Cazeneuve belügyminiszter lemondását követeli, és hogy a rendőrségnek biztosítson többletforrást a kormány, fegyverezze fel jobban a járőröket, és állítsa helyre a rendet a no-go zónákban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »