Papszentelés Veszprémben

Papszentelés Veszprémben

Rózsafüzér Királynőjének ünnepén, október 7-én a főegyházmegye papságának jelenlétében szentelte áldozópappá Márfi Gyula érsek a veszprémi Szent Mihály-bazilikában Paál Sándor Ede diakónust.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi szentmisére nagy számban érkeztek papok, rokonok, barátok és hívek, hogy együtt ünnepeljenek és imádkozzanak a szentelendőért. Az evangélium felolvasása után kezdetét vette a kiválasztás szertartása, amelyben Varga István, a Boldog Gizella Szeminárium és a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola rektora felterjesztette a jelöltet a szolgálatra, alkalmasnak ítélte a feladatra.

A lelkipásztori szolgálat filozofikusan három részre tagolható, amelyek a valóságban átfedik egymást, szét nem választhatóak egymástól. Az első a tanítás, vagy prédikálás, ami tulajdonképpen magvetés, a második a papi szolgálat, a szentségek, szentelmények kiszolgáltatása és végül a kormányzás, azaz a pasztorálás, ami a nyáj egyben tartását jelenti – mondta Márfi Gyula a szentelési szentmise prédikációjában.


A papság költői megközelítésében azt vesszük szemre, Isten hogyan veszi igénybe testünket, lelkünket – folytatta gondolatait a főpásztor. Sík Sándor Áldás című verse segítségével kifejezetten a felszentelés előtt álló Paál Sándor Edéhez intézte a prédikáció további szavait:  „A szemeidet arra használja, hogy Őt lásd a teremtett világ csodáiban, a Bibliában, a liturgiában, a testvérek tekintetében. Az ajkaidat, hogy ne szűnj meg soha Róla beszélni.” Ahogy Szent Pál írja: »hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!« A kezeidet, amelyekkel Krisztus testét érinted minden nap, áldást osztasz, betegeket kensz meg. A szívedet, amelynek hasonlóvá kell válnia a szelíd Jézushoz, akinek szívét a katona lándzsája döfte át. A Jó Szív segítsen, hogy gondos pásztor legyél, és irgalmas, aki ellenfeleit szelíden inti meg, hogy kikerüljenek a Sátán kelepcéjéből.

Mi mindannyian törékenyek vagyunk, kincseinket cserépedényben hordozzuk, ezért mindennap éleszd föl magadban az Isten kegyelmét, amely a szentelés által benned fog élni, hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adja – mondta az érsek atya, majd gondolatait Wolf Péter és Fülöp Kálmán Ave Maria című dalának soraival zárta: „Kívánom, hogy negyven-ötven év múlva elmondhasd: »Én jöttem megköszönni boldog életem, hála énekem szálljon: Ave Maria!«”

A szentbeszéd után az áldozópapjelölt az érsek elé járult, és letérdelve tiszteletet és engedelmességet ígért neki és utódainak. A Mindenszentek litániája alatt a jelölt arcra borult, míg a többiek letérdelve imádkoztak. Ezután a főpásztor két kezét a szentelendő fejére tette, amit a papság kézrátétele követett, majd az érsek elénekelte a felszentelő imádságot. Ezután a felszentelt új papra ráadták a stólát és a miseruhát, és a főpásztor megkente kezét krizmával. Végül átadta neki szolgálata eszközeit: a paténát és a kelyhet, majd a szentelési szertartás lezárásaként békecsókot váltott vele, amit a papság békecsókja tett teljessé.

A szentmise további részét a frissen felszentelt Paál Sándor Ede együtt mutatta be főpásztorával, majd a szertartás végén újmisés áldásban részesítette a jelenlévőket.

Paál Sándor Ede így vallott hivatásáról:

„Október 30-án volt a diakónusszentelésem, és az idő elteltével több tapasztalatra tett szert az ember, ami megerősített, elmélyített a papi hivatásomban és annak tudatában. Október 7-én van a papszentelésem, ez a Rózsafüzér Királynőjének napja, ennek az ünnepnek ma is van aktualitása. Jelen életemet, papi életemet a Szűzanyára szeretném bízni, így ez az ünnep és a szentelésnek az ünnepe sokat jelent a számomra. Papi jelmondatomat pedig a Kivonulások könyvéből választottam, mégpedig az égő csipkebokornál történt jelenetnél hangzott el: »Az vagyok, aki vagyok – így szólt az Úr.« Ez nem csupán egy antropológiai kijelentés, hanem annál sokkal több. A kinyilatkoztatott Igazság hatalmas megnyilvánulása, amelyben feltárul Istennek a jelenléte az ember számára. Nemcsak jelenléte, hanem Isten nevének is a jelene. Számomra azért kedves ez a mondat, mert én is mindenhol önmagamat szeretném képviselni, önmagamat szeretném megismerni Isten által, az Ő tükrében. Nagyon jól tudjuk – a skolasztikus filozófia foglalkozott Isten szépségével –, Isten azért szép, mert végtelenül hasonlít önmagára.

 

Számunkra is azért lenne fontos, hogy önmagunkat vállaljuk, hogy ki tudjuk nyitni Isten előtt a szívünket, és más emberek előtt is, hogy ezáltal valójában tudjuk képviselni azt a magamiságot, ami körülfonja létezésünket. Ez nemcsak számomra tanulság, hanem a többi ember számára is, hiszen az irgalmasság évét éljük, amiben az lenne a fontos, hogy vállaljuk gyengeségünket, a gyenge akaratunkat, és akkor elfogadhatóvá válunk az emberek számára, noha a mai világban nem divat és nem nagy dicsőség, ha valakit elfogadunk, ez inkább hátrány. Papságomban képviselni szeretném azt az isteni utat, azt az isteni jelenlétet, amit Jézus Krisztus járt be az Atyához, és kívánom, hogy a Vele való kölcsönhatásban formálódjon az egész papi életem a Szűzanya segítségével és a szentek közbenjárására.”

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »