Papszentelés Sátoraljaújhelyen

Papszentelés Sátoraljaújhelyen

Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök február 4-én Sátoraljaújhelyen áldozópappá szentelte Molnár Ádám diakónust.

Két parókia – a sátoraljaújhelyi és a sajópálfalai – közössége ünnepelt együtt Molnár Ádám pappá szentelésén február 4-én. Különös büszkesége az újhelyieknek, hogy Ádám bátyját, Molnár Attilát is ebben a templomban szentelte áldozópappá Orosz Atanáz püspök hat évvel ezelőtt.

A sajópálfalai közösségben tette meg az első lépéseket az oltár felé az újszentelt, ahol már számos ministránstársa kapott meghívást a papi szolgálatra.

Nemcsak a papszentelés helyszíne, hanem annak napja is további jelentést hordoz a korábbi diakónus életében. A találkozás ünnepkörében nemegyszer éppen Ádám megmentéséről szólnak a zsolozsma énekei – ennek üzenetére hívta fel a figyelmet Orosz Atanáz püspök az ünnepi homíliában.

„Az Atyától öröktől fogva elsőszülöttként született Fiú egy szeplőtelen Szűz elsőszülött kisgyermekeként megjelent, hogy kitárja karját Ádám felé” – idézte a találkozás ünnepén elhangzó zsolozsmát a főpásztor. Hozzátette: „Itt is, most kezet nyújt diakónusunk felé, hogy közvetlen munkatársává, új Ádámmá formálja őt.

„Mert Jézus ősi keresztény meglátásunk szerint azért jött e földre, hogy kitárva karját Ádám felé őt az átoktól megmentse. Ádám a bibliai nyelvben nemcsak az embert, hanem az egész emberiséget is jelenti. Mindannyiunkat képviselt, amikor bűnbe esett és amikor engedetlensége folytán a paradicsomkertből kikerült. De az újszövetségi Szentírás szerint ő lett »az Eljövendőnek előképe« (Róm 5,14), mert »ahogy Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban majd mindnyájan életre is kelnek«. »Az első ember, Ádám élőlénnyé lett, az utolsó Ádám pedig életet adó Lélekké« (1Kor 15,22–45)” – idézte a főpásztor, majd így folytatta: „Szent Pál levelei nyomán az evangélista is úgy mutatta be Jézust mint új Ádámot, aki a három nagy kísértés idején sem mondott csődöt, hanem Istenhez ragaszkodott engedelmesen, szinte éppen Ádám kísértését élte át, és ezt az átkot fordította meg. Az evangéliumi leírás szerint »angyalok szolgáltak neki«. Ahogy a tiltott étel elfogyasztásáért az első Ádámot angyal tartotta távol az édenkerttől, a »nemcsak kenyérrel élő« második Ádámnak angyalok szolgáltak új lakóhelyén. Ő aztán Galileát bejárva sorra szólított meg egyes kiválasztott férfiakat e szavakkal: »Jöjj, kövess engem!« Ez a meghívó szó találta szíven Ádám testvérünket is.”

Homíliájában Orosz Atanáz püspök a már együtt folytatandó liturgikus cselekmény nagy titka kapcsán kiemelte: „A liturgián a pap Jézus Krisztus nevében ad áldást, az Ő nevében fogja a kenyeret és a bort, az új Ádám nevében mondja az egyiket saját testének, a másikat pedig kereszten kiontott drága vérének. S ahogyan a kenyérből Jézus Szent Teste lesz, úgy lesz a régi Ádámból az új Ádám képviselője, újszentelt áldozópapja.

Hírdetés

A szentelés után az átváltozott szent kenyeret, Krisztus Testét fogom egy időre Ádám testvérem kezébe adni, hogy őrizze meg azt feddhetetlenül a mi Urunk, Jézus Krisztus megjelenéséig – fogalmazott a főpásztor. – Már a járványos időkből jól tudjuk, hogy a gyakorlatban nem mindig könnyű Jézus Testére vigyázni, annak épségét, utolsó morzsáját is gondosan szentségi tiszteletben tartani. Ádám, mielőtt rád bízom a szentséget, az apostolhoz hasonlóan én is »felszólítalak Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt«, hogy »azt tartsd meg tisztán és feddhetetlenül a mi Urunk, Jézus Krisztus megjelenéséig« (1Tim 6,15–16).”

Az újszentelt papi jelmondatul az evangélium meghívástörténeteinek két szavát választotta: „Kövess engem!” (Mk 2,14) Ehhez kapcsolódóan az aznapra előírt apostoli szakasz szavaival fogalmazta meg intelmeit a megyéspüspök a papi hivatásra lépő felé: „Fiam, törekedj az igazságra, a vallásosságra, a hitre, a szeretetre, az állhatatosságra és a szelídségre! Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, amikor sok tanú előtt szép hitvallást tettél!” (1Tim 6,11b–16)

Orosz Atanáz püspök az újszentelt születésnapját ünneplő édesanyát is köszöntötte, aki mindkét fiát az Egyház szolgálatára adta, hogy ők ezt az egyházközséget, az egyházmegyét és az egész keresztény közösséget is erősítsék.

Tóth Ferenc sátoraljaújhelyi parókus és a közösség egy szívvel mondott hálát a papszentelés ajándékáért és kívánt gyümölcsöző szolgálatot Ádám áldozópapnak és feleségének.

Molnár Ádámmal a papszentelés előtt készült interjú, amely ITT olvasható.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »