Papi és szerzetesi hivatásokért zarándokoltak a Pécsi Egyházmegye hívei

Papi és szerzetesi hivatásokért zarándokoltak a Pécsi Egyházmegye hívei

Jézus Szent Szívének ünnepén, június 11-én papi és szerzetesi hivatásokért zarándokoltak a Pécsi Egyházmegye hívei Mecseknádasdról Püspökszentlászlóra.

A Pécsi Egyházmegyében a papszentelés előtt papi és szerzetesi hivatásokért zarándokolnak a hívek. A hagyomány idén is folytatódott, bár a papszentelés a tavalyi évhez hasonlóan idén is elmaradt.

A zarándokok a mecseknádasdi Árpád-kori Szent István-kápolnától indultak Püspökszentlászlóra. Az úton, mely imádsággal, énekekkel és lelki beszélgetésekkel telt, Felföldi László pécsi megyéspüspök is elkísérte a híveket.

A zarándokok célba érve szentmisét ünnepeltek. A főpásztor homíliájában arról beszélt, hogy a kimozdulás, a zarándoklat a szívből jövő fejlődés motorja.

Kimozdulni. A léleknek ez a legnagyobb tette. Jézus Szíve ünnepén ez különösen fontos, mert ehhez szív kell – hangsúlyozta a püspök. – Amikor a Jézus Szíve-tisztelet kapcsán a szív titkára figyelünk, arra is gondolnunk kell, hogy az élet minden szakaszában újra és újra szükséges önvizsgálatot, értékelést tartani. Ehhez ki kell mozdulni. Nemcsak arra gondolok, hogy valakit 500 kilométerrel arrébb tesznek, mint ahogy velem történt. Ez kényszerpálya! Arra gondolok, amikor nincs kényszerpálya, hanem ugyanott kell maradnom, ugyanabban a családban, ugyanabban a kapcsolatban. Csak mégis ki kéne mozdulni, csak valamit mégis másképpen kell tenni. És nem is kell feltétlenül arra gondolni, hogy valamit rosszul tettem. Jól csináltam mindent, rendben volt minden, de mégis kevés, valami nem megy tovább.

Hírdetés

Így tudunk elindulni a szív útján.

Nem az a fontos az életünk útján, hogy van-e akadály előttünk, vagy nincs. Csak az a fontos, hogy mit kezdünk az akadályokkal. Az életben nagyon sokszor sötétben kell menni. Nem tudjuk, nem látjuk, mi van előttünk. De menni kell! Lépésről lépésre, tapogatni, figyelni egymásra. Így érhetünk célba – folytatta Felföldi László.

„Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szíved szerint” – zárta homíliáját a pécsi főpásztor Püspökszentlászlón, a Pécsi Egyházmegye papi és szerzetesi hivatásokért felajánlott zarándoklatán.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Harasztovics Arnold

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »