Pálos szerzetesek mellett egy erdélyi plébános kapta idén a Hit pajzsa díjat

Pálos szerzetesek mellett egy erdélyi plébános kapta idén a Hit pajzsa díjat

Hat, a kommunizmust megélt pálos szerzetes és Jakab Gábor pápai káplán, Kolozsvár-kerekdombi plébános kapta idén a Parma fidei – Hit pajzsa díjat.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából évente odaítélt elismerést a díj egyik alapítója, Horváth Béla volt kisgazda politikus és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a díj kurátora adta át szombaton Budapesten, az EWTN katolikus televízió stúdiójában, élő adásban.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a díjátadáson levetített laudációjában elmondta: a kommunista diktatúra idején föloszlatott szerzetesrendek többsége nem mert új tagokat fölvenni.

A magyar alapítású pálos rend azonban kivételnek számított és már 1960-ban több fiatal belépett titokban a rendbe.

Így a most kitüntetett Udvarnoky László István is már pálosként kezdte meg tanulmányait az esztergomi szemináriumban, ahol azonban kispap társai – köztük maga a bíboros – sem tudták róla, hogy szerzetes.

Erdő Péter elmondta: az egyházmegyében évtizedekig szolgáló pap – mint később kiderült – titokban tartotta a kapcsolatot szerzetesi közösségével. Hozzátette: azt is csak a rendszerváltás után tudták meg, hogy Udvarnoky Lászlót rendtársa, Arató László perében többször beidézték és az állambiztonság is megpróbálta őt beszervezni, eredménytelenül.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},

Hírdetés

onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára korábban felvett köszöntőjében hangsúlyozta: a kitüntettek példát mutatnak arra, hogy minden időszakban, minden körülmények között „szükséges a keresztény értékek megvallása, továbbadása és sajnos sok esetben újra és újra a megvédése is”.

Az államtitkár szólt arról is: a kommunizmus idején, az ötvenes években kezdődött és évtizedeken keresztül, még a 80-as években is folytatódott az egyházüldözés.

„Mégis itt vagyunk”,

mégis újra élnek a felekezetek és az emberek több mint 80 százaléka értéknek tartja a kereszténységet. Ez bizonyítja, hogy hitük miatt üldözöttek áldozata, vértanúságuk, börtönben töltött, üldöztetésben megélt éveik nem voltak értelmetlenek.

Nem volt hiábavaló a pálos szerzetesek küzdelme és a határon túli magyar egyházak szenvedése sem, akiket kétszeresen, magyar nyelvükért és kereszténységükért is üldöztek.

Sajgó Szabolcs a pálos szerzeteseket méltatva ismertette: a hat kitüntetett pálos szerzetes, Borsos János József, Botfai József Levente, Imre János Csanád, Temesvári Károly Benedek, Tölgyes Tibor Kálmán és Udvarnoky László István a kommunizmusban lett a rend tagja. Lelkiségüket nyilvánosan nem vállalhatták föl, hivatásukat pedig csak plébánosként gyakorolhatták az államhatalom által meghatározott településeken.

Sajgó Szabolcs a kitüntetett 82 éves Jakab Gáborról azt mondta: a Gyulafehérvári Egyházmegye legidősebb aktív papja a mai napig egyszerre három templomot lát el. Hosszú élete és csaknem 60 év papi szolgálata alatt a félelem sosem tartotta vissza attól, hogy jót tegyen. Mindig azt tette, amit a lelkiismerete diktált „Jézusért, az egyházáért, a népéért és a másik emberért, került, amibe került” – fogalmazott Sajgó Szabolcs.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »