Palánki Ferenc püspök a debreceni honvéd középiskolába látogatott

Palánki Ferenc püspök a debreceni honvéd középiskolába látogatott

Szakmai látogatáson vett részt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök március 4-én a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A látogatást a főpásztor kezdeményezte, hogy megismerkedjen az intézmény képzési rendszerével és a bentlakásos iskola diákjainak hétköznapjaival.

A főpásztort Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke és Szentesi Csaba görögkatolikus tábori lelkész kísérte el. A vendégek a látogatás során beszámolót hallgathattak meg a honvéd középiskola működéséről és eredményeiről. Ezt követően megtekintették a 11. évfolyamos növendékek alaki foglalkozását, az elektronikai tanműhelyt, a kollégiumi elhelyezési körleteket és az új tornacsarnokot.

A találkozón szó esett a további együttműködés lehetőségéről is.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »