Özil akkor is maradni akar az Arsenalnál, ha egy percig sem játszik

Özil akkor is maradni akar az Arsenalnál, ha egy percig sem játszik

Van még egy év a szerződéséből, és azt állítja, nem küldheti el a klub. Hetente megkeresi két-három luxusautó árát.

Mellőzése ellenére a világbajnok Mesut Özil okvetlenül kitölti még egy évig élő szerződését az Arsenal futballklubnál.

“Az utolsó napig kitöltöm a szerződésemet. Ha egy klub el akar küldeni egy játékost, de ő elutasítja ezt, akkor a klubnak el kell fogadnia. Én pedig nem akarok innen elmenni” – jelentette ki a német középpályás.

A 31 éves labdarúgó

Mikel Arteta vezetőedző decemberi érkezése óta kegyvesztett lett.

Az elmúlt bajnoki szezonban 38 meccsből csak 18-on lépett pályára, és az Ágyúsok annál is inkább meg akarnak tőle szabadulni, mert klubrekordot jelentő módon heti 350 ezer fontot (133 millió forint) keres. A játékos emiatt a szurkolók céltáblájává vált, mivel az Arsenal a múlt héten – a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira hivatkozva – bejelentette, hogy 55 munkahelyet megszüntet.

Hírdetés

Özil arról is beszélt, hogy miért utasította vissza a fizetéscsökkentést a járványhelyzet alatt:

“Nem közöltek velünk elég információt, csak alá kellett volna írnunk. Ez főként a fiatal játékosokkal szemben nem lett volna fair.

Nemcsak én álltam ellen,

de csak az én nevem került ki a sajtóba” – közölte a 92-szeres válogatott középpályás, aki 2013-ban érkezett Londonba a Real Madridtól.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »