Ózdon fogadták a missziós keresztet

Ózdon fogadták a missziós keresztet

Ózdon fogadták a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjét november 2. és 5. között. November 3-án, vasárnap Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök is ellátogatott az egyházközségbe.

November 2-án délután családok imádkoztak a missziós kereszt előtt, majd kereszthódolatot tartottak Bodnár Dániel parókus vezetésével.

A november 3-i Szent Liturgia előtt Orosz Atanáz püspök felolvasóvá avatta Hevér Tibort, aki mostantól ebben a tisztségében segíti az oltárszolgálatot.

Homíliájában a főpásztor az aznapi evangéliumról, a magvető történetéről elmélkedett. Sikertelenség és kudarc sugárzik a példázat első feléből, csakúgy, ahogy mi is nap mint nap szembesülünk kellemetlen hírekkel, megvalósítatlan ígéretekkel. Azonban a példázat vége egy mennyei hírt tartogat számunkra: néhány mag kikelt és százszoros termést hozott; a siker mértéke sokkal nagyobb a kudarcénál. A jó és a rossz küzdelmében világszerte erősebbnek látszik a rossz és gyengének a jó. Valójában fordított a helyzet. A jó sokkal hatalmasabb, csakhogy az ő erői rejtve munkálkodnak; elsöprő, boldog győzelme később válik nyilvánvalóvá. Végső soron Jézus szava – az elvetett mag – akkor bizonyul gyümölcsözőnek, ha Isten országa leplezetlenül megnyilvánul – mondta a megyéspüspök.

A tiszteletre méltó kereszt előtt hódolva Krisztus föltámadását is magasztaljuk. A hajdani kivégzési eszköz nem a kudarc, hanem a diadal jelképe lett; hiszen kereszt által lett a világ öröme. Legyen számunkra egy újraindulás nagyszerű eszköze a kereszttel való találkozás! – zárta homíliáját Orosz Atanáz.

Délután több mint háromszáz ember volt kíváncsi Csókay András professzor Idegsebészeti misszió Jézus-imával című előadására. „Isten létét maga a tudomány bizonyítja a legjobban” – emelte ki előadása kezdetén a professzor. Beszélt orvosmissziós munkáiról Nigériában, és a világsajtót is bejárt bangladesi sziámi ikerpárt szétválasztó műtétek sorozatáról, a beavatkozás közben megtapasztalt személyes imaélményeiről és a közbenjáró imádság erejéről. Mesélt arról is, hogy nemcsak ő, de muszlim orvostársai is hitük szerinti imával kezdtek hozzá a műtéthez. Óriási spirituális élménynek nevezte a több tízezer ember szinte egy időben mondott imádságát, amit a két kislányért mondtak.

Hírdetés

A vasárnapi program a miskolci Hassler énekegyüttes koncertjével, valamint vecsernyével zárult.

November 4-én, hétfőn délelőtt iskolások imádkoztak a missziós kereszt előtt. A Szent Liturgiát Juhász Géza helynök mutatta be, aki homíliájában a bűnbánat fontosságára hívta fel a figyelmet. Délután Szarka József esperes tartott elmélkedést az időseknek, majd Demkó Balázs egri szervezőlelkész előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

A missziós kereszt Ózd után Edelényben folytatja országjáró körútját.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: Palotai István

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »