Óz, a csodák csodája Komáromban

Óz, a csodák csodája Komáromban

Felkaphat a tornádó, végigmehetünk a sárgaköves úton Smaragdvárosig, megküzdhetünk a gonosz Nyugati Boszorkánnyal – az Óz, a csodák csodája című zenés mesejátékot kínálja az évad nagyszínpadi családi, illetve gyerekközönségnek szóló bemutatójaként a Komáromi Jókai Színház.

Valószínűleg nincs felnőtt néző, aki ne ismerné a történetet, mégpedig az 1939-ben bemutatott filmnek köszönhetően: a harsány technikolorban pompázó mozi a páratlan látványvilágával, a maga korában egyedi trükkjeivel évtizedekkel később is beleég a retinánkba. Ez az alkotás tette kulturális ikonná Judy Garlandot, innen vált szállóigévé, toplistás filmes idézetté a „Toto, azt hiszem, ez már nem Kansas, ahol vagyunk” (mondjuk, angolul jobban hangzik), itt kezdődött a Túl a szivárványon című betétdal örökzöld karrierje… A The Wizard of Oz ezen túlmutatóan is irányadóvá, mintává vált, ami alapján érthető, hogy nagyjából egy éve publikált tanulmányukban minden idők legnagyobb hatású mozgóképes alkotásának nevezték kanadai kutatók, akik egyfajta hálózatelemzést alkalmazva azt vizsgálták, egy adott film hány azt követő alkotásra volt befolyással, és onnan továbbgyűrűzött-e a hatása.
De a film hatása másban is tetten érhető: alapvetően átírta L. Frank Baum népszerű történetének értelmezését. Ma már csak kultúrtörténeti csemege, hogy a könyv közgazdasági tanulságú meseregényként született meg; az Óz, a csodák csodája alapvetően a hazatérés, a hazatalálás mesés mítoszává vált. Dorothyt (Dorkát) és Toto kutyát a kansasi farmról magával ragadja a szélvihar, és a csodás Manóországba repíti, ahol sok-sok kaland vár a kislányra. Akadnak segítői, mint Glinda, a jó boszorkány (Holocsy Krisztina), és ellenfelei, mint a gonosz Nyugati Boszorkány (Cs. Tóth Erzsébet). Társakra lel, akikkel kölcsönösen segítik egymást a vágyaik teljesüléséig: a Madárijesztő (Culka Ottó) végül kap észt vagy valami hasonlót, megoldódik a Bádogember (Szabó Viktor) szívhiánya, és a gyáva Oroszlánnak (Majorfalvi Bálint) sem kell már reszketnie. És bár Óz (Fabó Tibor) nem az a mindenható varázsló, akinek hiszik, végül Dorka is hazajut, hiszen megérti, hogy a lehetőség végig ott volt vele. Mert lehet, hogy otthon lenni olykor nehéz, de az ember (gyerek, kutya stb.) mégis oda tartozik, ahol szeretik, ahol visszavárják.
A Komáromi Jókai Színház előadása, amelyet – hogy a hálózati hatások kapcsán még egy közbevetett megjegyzést tegyek – az a Méhes László rendezett, aki az Óz nagy sikerű vígszínházbeli szériájában több mint tíz éven át rendszeresen magára öltötte a Bádogember páncélját, becslésem szerint elsősorban a 7–12 éves korosztályt viszi magával. Ez nem deficit, egyszerűen tény: Méhes patikamérlegen kimérve pontosan annyi ötletet, akciót, látványt pakol a produkcióba, amennyi még nem gyengíti a klasszikus történetmesélés ívét, nem tereli más irányba a figyelmet. Gazdaságos a tempó is: megnézegettük, megértettük, haladhatunk tovább. Nagyrészt úgy bontakozik ki a történet, mintha gyerekkorunk kedvenc, kétdimenziósból háromba váltó mesekönyveit lapozgatnánk. A forgószínpadon újabb és újabb helyszínek jelennek meg, hogy aztán a plasztikus háttér előtt (olykor fölött vagy éppen abból előlépve) életre keljenek a kansasi kisvilág, majd a mese- vagy álomvilág egymásba játszó, szépen, kontúrosan megrajzolt szereplői. 
Dorkát Horváth Csenge, a budapesti Színművészeti Egyetem végzős hallgatója alakítja, aki sajátos színt ad az előadásnak azzal, hogy nem próbálja behozni Garland bűbájosságát: kicsit karcosabb, kicsit dacosabb, ezáltal maibb, és még mindig szerethető a figurája. Persze a cukiságfaktor sem hiányozhat az Óz, a csodák csodájából: ezt elsősorban Toto kutyus megjelenései biztosítják (Picur m. v. alakításában), és mindenképpen említést érdemel a manókat és smaragdvárosiakat megjelenítő gyerektánckar is, amely nagyon játékosan és nagyon profin áll helyt az előadásban. Az érzelmi pólus túlsó szélén pedig ott áll a nagyon gonosz, kutyanyüvő és seprűreptető Miss Gultch / Nyugati Boszorkány, vagyis Cs. Tóth Erzsébet, aki ugyan elolvad a végén, de egészen addig irigyeljük az energiáit, a jelenléte erejét. Ő mintha egy kicsit elevenebben lépne elő a mesekönyvből, amelynek a vége természetesen Kansasben ér minket. Így hát – minden jó, ha a vége jó.

Hírdetés

L. Frank Baum – Harold Arlen – E. Y. Harburg: Óz, a csodák csodája. A Komáromi Jókai Színház előadása. Rendezte: Méhes László. Díszlet: Juraj Gráfel. Jelmez: Gadus Erika. Koreográfia: Kispál Anita. Szereplők: Horváth Csenge, Culka Ottó, Szabó Viktor, Majorfalvi Bálint, Fabó Tibor, Skronka Tibor, Holocsy Krisztina, Cs. Tóth Erzsébet, Bernáth Tamás, Béhr Márton, Olasz István, Nagy László. 

Az előadás legközelebb február 5-én és 6-án tekinthető meg. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »