Óvintézkedések az új vírustörzs miatt

Óvintézkedések az új vírustörzs miatt

Tizennégy napos karanténba kerülnek az Afrika déli országaiból beutazó személyek – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila az országos vészhelyzeti bizottság határozatáról számolt be. Közlése szerint az intézkedést az indokolja, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint Afrika hét országában felbukkant a koronavírus egyik, aggodalomra okot adó variánsa.

A miniszter elmondta, az Omikronnak nevezett új vírustörzs sok ponton mutálódott és képes a gyors terjedésre. Rafila szerint nem tudni még, hogy a jelenlegi oltóanyagok mennyire hatékonyak az új variánssal szemben, és azt sem, hogy milyen lefolyású megbetegedést okoz. A tárcavezető közölte, hogy a román hatóságok a WHO és az ECDC ajánlására korlátozzák a beutazást a dél-afrikai országokból, ezt a lépést megtették már más európai államok is.

A stratégiai kommunikációs törzs szombati közlése szerint az utóbbi 24 órában 1727 személyt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel; ugyanakkor 180 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak. Az új esetek 37 029 teszt eredményének feldolgozása nyomán derültek ki, tehát a megvizsgáltak 4,66 százaléka bizonyult pozitívnak.

Hírdetés

Háromszéken 22, Hargita megyében 19, Maros megyében pedig 94 új beteget azonosítottak az elmúlt nap során. Bukarestből (237), illetve Galac (135), Kolozs (105) és Brassó (100) megyéből jelentették a legtöbb új fertőzést, a legkevesebbet pedig Gorj (5), Ialomiţa (5) és Tulcea (8) megyéből. A mutató Arad megyében a legmagasabb, itt 3,58 az ezer lakosra jutó esetszám. Nagy a fertőzöttségi ráta Bihar (3,26), Kolozs (3,14) és Brassó (3,07) megyében is. A fővárosban 2,26 ezrelékes a fertőzöttségi mutató. Négy megye piros zónának, tíz megye sárga zónának, huszonnyolc pedig zöld zónának számít. Az ország egyetlen városában, az Arad megyei Kürtösön haladja meg a 6-ot az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma.

Jelenleg 7714 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 1265 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra (kevesebb, mint az előző napon), közülük 128-nak van oltási igazolványa. A kórházban kezelt páciensek között 130 kiskorú van, és közülük 14-et ápolnak intenzív osztályon.

Az elmúlt 24 órában 180 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés (87 férfiról és 93 nőről van szó), ebből 19 haláleset korábban következett be. A 180 halálos áldozat közül 162-en nem voltak beoltva, ugyanakkor 173-nak volt valamilyen társbetegsége. A 18 beoltott áldozat 40 és 49 év közötti, illetve 80 éven felüli páciens volt, 16-nak közülük volt társbetegsége.

Az új esetekkel 1 775 572-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma, és 1 675 184 személyt gyógyultnak nyilvánítottak. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 56 169-re emelkedett.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »