Vámos Jánossal 2019-ben beszélgettünk utoljára. Akkor épp végzős volt a Szlovák Műszaki Egyetem formatervezői szakán. Most Prágában él, festést tanul, és ebből is él. Mi történt vele az elmúlt időszakban? Min dolgozik? Miről mesélnek a képei?
A komáromi Limes Galériába lépve először nem is találom az interjúalanyom. Elbújt az egyik alkotása mögé, ugyanis épp az Érezd magad otthon című kiállítását pakolja össze. A képek mennek a nagymamához, bár ő még nem tud róla. A beszélgetéshez leülünk a teremben leterített szőnyegre, melynek célja, hogy egy kis otthonérzetet csempésszen az egykori templom falai közé. „Ezt a szőnyeget a nagypapám cipelte haza a Balatonról még sok évvel ezelőtt. Szerettem volna valamit, ami ezt a teret elhatárolja a többitől” – kezdi a mesélést.
Az Érezd magad otthon projekt lényege, hogy egyszerre két helyszínen rendezték meg. Két helyszínen, ugyanabban az időben. „Itt a Limesben nagyobb a tér, jobban ki lehet bontani, ez egy narratívabb válogatás. A budapesti Faur Zsófi Galériában pedig egy kisebb térben csináltunk egy installatívabb kiállítást. Mindkettő ugyanazt a témát dolgozza fel, csak máshogyan kihasználva a teret. Ott a képek is kis méretűek. A tatai zsinagógában pedig majd lesz egy olyan kiállítás szeptemberben, ahol a két helyszín képei összekeverednek. Ezt a kiállítási lehetőséget az I. Felvidéki Szépművészeti Biennálé különdíjasaként kaptam.”
Néhány pontban foglald össze, hogy mi történt veled az utolsó beszélgetésünk óta!
Az egyetem után Budapesten gyakornokoskodtam a Molnár Ani Galériában. Megfigyelhettem, hogy milyen a kortárs művészeti piac működése. Budapesten rendeztük meg az Otthonról haza című önálló kiállításom is. Ennek Lantos Csenge volt a kurátora. Az otthonról haza szókapcsolatot többen hestegként használjuk. Aztán lett is egy nagy, közös kiállítás ebből a Faur Zsófi Galériában. A kiállított műtárgyakra kortárs írók reflektáltak (többek közt Seres Lili Hanna, Simon Márton, Závada Péter), így teremtve meg a párbeszéd lehetőségét irodalom és képzőművészet között. Itt már Lak Róbert is erősítette a csapatot, mint kurátor. Az Otthonról haza nálam akkoriban még inkább a soklakiságot jelentette. Sokat ingáztam Prága–Pozsony–Budapest és Szőgyén közt, maximum 3-4 éjjelt töltöttem egyhuzamban egy helyen. Ez így ment másfél évig.
Aztán jött a járvány…
Igen, én pedig hazaköltöztem Szőgyénbe. A régi gyerekszobám volt a műtermem. Amint a járványgörbe megengedte, elköltöztem Prágába, csak jött az újabb hullám, szóval ránk zárták az ajtót. Nekem ez iszonyatosan nehéz volt, hozzászoktam a soklaki élethez, ahhoz is, hogy a személyiségem egyes részei mind máshol tudtak kiteljesedni. Ez komfortos volt, mert csak át kellett mennem egyik helyről a másikra, és másképp viselkedhettem, más impulzusok értek. Prágában meg kellett tanulnom egy helyen élni, rá kellett jönnöm, hogyan legyek autentikus helytől függetlenül. Meg kellett húzni a határaimat.
Mit csinálsz most Prágában?
Elkezdtem a Képzőművészeti Akadémiát festő szakon, és leszerződtem egy galeristával. Ja, és vettem egy motort. Onnantól kezdve, hogy a festés lett a munkám, kellett valami más is mellé, amit csak az örömért csinálok. Ebben nem kell jónak lennem, csak élveznem.
A formatervező éneddel szakítottál, vagy tervezel visszatérni hozzá?
Rájöttem, hogy az a szakma nem annyira nekem való, viszont manapság már nagyon gyakoriak a médiumok közti átjárások. Meríteni fogok a formatervezésből. Nem szeretem, ha megmondják, mit csináljak, ha valamit az elvárásokhoz kell alakítanom. A festésben saját magamért vállalok felelősséget, ott nem mondja meg senki, mit fessek.
Megrendelésre nem is dolgozol?
Nem. Csak a saját gondolataim, ötleteim alapján festek. Ha valaki tud ezzel azonosulni, megtetszik neki a művem, akkor megveszi.
Vannak stabil vásárlóid?
Van olyan gyűjtő Pozsonyban, akinél 8–10 képem is megtalálható. Másfél éve ez a fő bevételi forrásom.
Hogyan működik ez?
Muszáj, hogy aktív legyek, kiállítsak. Olyan, mintha egy egyszemélyes céget vezetnék. Szerencsés vagyok, mert a barátaim és a családom sokat segít, és más szakemberekkel is együtt dolgozom. Sok dologra kell figyelni, egyedül nem tudnék lefedni mindent. Jelen kell lenni az online térben is. Időnként egész napokat ülök a gép mögött: be kell fotózni a munkáimat úgy, hogy a színek tükrözzék is a valóságot, minimálisan szerkeszteni kell, a fotókat el kell küldeni a galeristámnak, fel kell őket raknom a közösségi oldalaimra. Kell, hogy legyen portfólióm, ezt folyamatosan frissíteni kell. A kiállításokra pályázok, annotációkat kell írni…
Milyen egy áltagos napod?
Szeretem a lassúbb reggeleket, ilyenkor szoktam ímélekre válaszolni, az online dolgaimat intézni, egyeztetek kiállítások kapcsán, minden ilyen szervezési kérdés. Ebéd után szoktam bemenni a műterembe, gyakran ott vagyok estig, akár tízig is. Évközben meg órákra kell járnom.
Saját műtermed van?
Nem, az akadémia műtermében dolgozom. Hatalmas belmagasság, tágas tér, fények. Egy műteremre tíz-tizenöt ember jut. Általában nincs ott mindenki egyszerre, maximum négyen-öten szoktunk egy időben bent lenni.
Ennek a kiállításnak a címe: Érezd magad otthon…Neked hol van most az a hely, ahol úgy igazán otthon érzed magad?
Prágában egyre inkább otthon vagyok. Szeretem az ottani lakásom. Jó érzés volt ezt az albérletet berendezni. Azután, hogy elköltöztem otthonról, nem laktam túl jó helyeken, mert a műterem bérlése mellett a lakásra kevesebbet költöttem. Ez most azonban egy szép lakás. Tudok vendégeket fogadni, ami nekem fontos. A saját ízlésem szerint rendeztem be, vannak növényeim, amikkel törődhetek. Ha körülnézek, jó érzés fog el, hogy ezeket a dolgokat én vettem, az enyémek. Ez egy nyugodt, stresszmentes környezet. Itt a saját szabályaim érvényesek. Most már összefutok az utcán az ismerőseimmel, és ez is nagyon jó.
Hová jársz a prágai otthonból haza?
Szőgyénbe és a környékére, az ott megint egy másfajta otthon. Az elmúlt években az otthon témakörét jártam körbe a munkáimon keresztül, ez sokat segített az érzelmi függetlenedésben, a felnőtté válásban. Megéltem, hogy az otthon nem fizikai, hanem inkább érzelmi, amit gyerekként a szüleink teremtenek meg nekünk. Később már saját magunknak kell magunk köré építeni egy házat érzelmekből, ami megvéd. Megtanulni helyén kezelni az otthonról hozottakat, majd ezeket ötvözni a saját tapasztalatokkal. Sokáig tartott, hogy ezt megértsem. Hosszú ideig kerestem, mi az, ami megadja nekem az otthont, ezt a jellegű biztonság- vagy komfortérzetet.
A festményeidben mennyire köszön vissza a traumafeldolgozás?
A felnőtté válás időszaka tele van olyan dolgokkal, amiket először csinál vagy tapasztal az ember, nyilván hibázik is, vagy hamis illúziókat épít. Ezekben a kiállításokban nagy szerepe van az illúziónak, annak felépítésében, realizálásában, majd lebontásában. Megtanultam, hogy nem érdemes ábrándokat építeni valami vagy valaki köré, okosabb megfigyelni és elfogadni a maga valójában, majd eldönteni, mennyire építő. De nem csak terápiás folyamat ez nálam, egyre inkább érdekel a festészet formai aspektusa is.
A képeken lévő terek mennyire valósak?
Teljesen. Prágában először a talajokkal kezdtem el foglalkozni. Előbb szőnyegekkel, és utána jött a parketta. Kicsúszik a talpunk alól a talaj…Visszaköszön a festményeken a Covid-járvány nyomasztó alaphangulata, de magánéleti problémák is. Az instabil talaj a teljes rálátást módosítja.
A színek, technikák közül melyek állnak most hozzád a legközelebb?
Régen sokat festettem festékszóróval, az utóbbi időben azonban visszatértem a hagyományos, ecsetes festéshez is, sokszor vegyítem a két technikát. Mindig is fontosok voltak számomra a vonalak. Ezek a képek most sokkal „festőibbek”, sokkal több képi problémával is foglalkozom rajtuk. Nyugodtabb a hangvétel. A nyugodtság igaz a színekre is. Természetes színekkel dolgozom, olyanokkal, amelyek visszaköszönhetnek a tájban is, viszont továbbra is megvan ezekben a képekben egy transzcendens réteg.
Az elmúlt időszak eseményei, mint például a járvány, a szomszédban zajló háború mennyire köszön vissza a művészetedben?
Ezek az események nyilván hatással voltak rám. Részt vettem olyan aukciókon, ahol az eladott képek árát elküldtük Ukrajnába. Úgy gondoltam, hogy ezzel tudok segíteni.
Az előző interjúnkban azt mondtad, a Kiút című festményed nagyon közel áll hozzád, bárhol élsz, ott lóg az ágyad felett. Most is ott van?
Ott van a lakásban, de befordítva, háttal a falnak. Most a papucsos kép az, ami fontos lett, ez van az ágyam felett. Az egyik papucs a másikra lép. A továbbhaladásomban én tudok a saját magam legnagyobb akadálya lenni.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
