Öt karika, öt kérdés

Öt karika, öt kérdés

Kinek nem dobban meg a szíve a hír hallatán: már csak Párizs és Los Angeles az ellenfél? És kinek nem jutott még eszébe, vajon Hamburg, Boston és Róma miért adta fel? A döntésig van még egy év, nem mindegy, hogy addig csak pántlikázzuk nemzeti büszkeségünket, vagy mérlegeljük, mennyit és mit hoz, illetve mennyit és mit visz a világraszóló esemény.

Mennyibe fog kerülni? Nem tudjuk. Csak annyit tudunk, hogy többe, mint amennyit mondanak. 1960-ig visszamenőleg minden olimpia túllépte eredeti költségvetését, átlagosan 150 százalékkal. Rio is a tervezett összeg többszörösébe került. Manapság átlagosan négyezer­milliárd forint felett van egy olimpia „ára”, de például a pekingi vagy a szocsi (téli) olimpia körülbelül négyszer ennyibe került. (Magyarország éves költségvetése 16 ezer mil­liárd forint.) A pályázat felelősei azt állítják, hogy hétszázmilliárdból oldják majd meg a budapesti olimpiát, miközben a megvalósíthatósági tanulmány arról beszél, hogy még két­ezermilliárd forintnyi fejlesztésre lesz szükség a sportcsarnokok mellett. A megvalósíthatósági tanulmány többször is elismeri, hogy a kiadások és a bevételek alakulását illetően sok a bizonytalanság. Miközben említi több olimpia esetében a tervezett kiadások túlteljesülését, azt is leírja, hogy az akár több száz millió forintot kitevő biztonsági kiadások nincsenek a számok között. Ahogy nem találhatók ott a tartalékok sem, ugyanakkor a makrogazdasági részben maga a tanulmány javasolja bizonyos kockázatok miatt tartalékok beépítését. A legfrissebb hírek szerint – és a pályázat felelőseinek állításaival szemben – a következő, 2020-as tokiói olimpia költségei az alultervezés és a váratlan események miatt ma már a négyszeresére rúgnak: nyolcezermilliárd forintnál járnak. Ez Magyarország éves költségvetésének a fele!

Ki jár jól? Na, erről nincs statisztika. Ki merné azt állítani, hogy X vagy Y cége nyerne el komoly beruházásokat? Ami viszont biztosan állítható, hogy a mindenekfelett álló Nemzetközi Olimpiai Bizottság intézménye, tagja és hivatalnokai csakis jól járhatnak. A pályázó országoknak versengeniük kell a kegyeikért, és végül a számukra a lehető legtöbb bevételt biztosító szerződést köthetik meg – a nyertes ország kárára. A verseny két hete alatti, szerződésben kikötött privilégiumaik további felesleges terhek a már amúgy is túlfeszített költségvetésekben. Amikor Róma főpolgármestere bejelentette, hogy visszavonja a 2024-es nyári olimpiai játékok rendezésére beadott pályázatot, elmondta, hogy véleménye szerint a város költségvetése nincs olyan állapotban, hogy egy ilyen nagyságú sporteseményre felkészüljenek, és azt meg tudják rendezni. Számára nyilvánvaló volt, hogy Róma egésze nem járt volna jól, s csak a kiválasztott kevesek érezték volna az olimpia jótékony gazdasági hatásait. (A Nemzetközi Olimpiai Bizottság időközben közölte: a szabályok szerint a pályázatot a város nem vonhatja vissza, azt az érintett nemzeti olimpiai bizottságnak kell megtennie – a szerk.)

Az egész ország fejlődne? Erről se nagyon szól a fáma. Magyarország leggazdagabb és legfejlettebb régiójának továbbfejlesztéséért az egész ország fizetne. És nem is keveset. Kell út, kell modern szállítóeszköz, kell szálloda, étterem stb. Ami marad, azt a budapestiek élvezik. Jobb esetben. Példák sokasága mutatja, hogy a világraszóló esemény után fölöslegessé váló csoda­építmények hogyan kopnak beton csontvázzá, kiüresedett sporttörténeti emlékké. Eközben Magyarország szegényebb régióiban a fejlesztési pénzek elapadása miatt legjobb esetben is megáll az idő, de félő, hogy vissza is fordul.

Lesz-e jó országimázs? Állítólag jön majd a világ minden tájáról a sok turista, akik korábban mit sem tudtak rólunk, elviszik jó hírünket, és többé nem tévesztik össze Budapestet Bukaresttel. Valójában nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy az olimpia növelné a turizmust, sőt Sydneyben, ahol pontosan próbálták mérni a hatását, visszaesést tapasztaltak. Ugyancsak Sydney esetében észlelték, hogy az olimpia ideje alatt valóban jobban figyelték (nézték, olvasták) világszerte az Ausztráliáról szóló híreket, ám a négy ország közül, ahol mérték a hatást, háromban nem változott a kontinens megítélése, míg a negyedik helyen csökkent Ausztrália népszerűsége. Pedig nem valószínű, hogy rosszabbak volnának ott az imázsépítők, mint nálunk.

És a nemzeti büszkeség? A fentiek után ez az egy érv marad az olimpia mellett. Egyesek úgy képzelik, hogy a főváros és a vidéki városok, a falvak és a tanyák népe magára ölti majd a trikolórt, és félretéve minden korábbi széthúzást, egy emberként zúgja otthon vagy a legközelebbi nyilvános kivetítő előtt, hogy Ria-Ria-Hungária. De ezt teszi akkor is, ha az északi sarkon zajlik az esemény, és a fiúk/lányok nagyon küzdenek, a szpíker elalél, a szurkolók még napokig emlegetik a versenyt/meccset, s könnyezve éneklik a Himnuszt, ha győzünk, vagy trágárságokat kiáltoznak, ha a bíró rosszul ítél. Tényleg nincs más módja a nemzet összekovácsolásának, a nemzeti érzés fölizzításának, mint egy olimpia? Egyoldalú propaganda helyett ideje lenne valódi társadalmi párbeszédet kezdeni az olimpia rendezéséről, valamint a nemzetközi sportesemények helyéről a nemzeti identitásképzésben.

A szerző az „Olimpiát? Ne!” kezdeményezés szervezője

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 10.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »