Osztrák kormányválság: bizonyítékok megsemmisítésének gyanújával őrizetbe vettek egy közvélemény-kutatót

Osztrák kormányválság: bizonyítékok megsemmisítésének gyanújával őrizetbe vettek egy közvélemény-kutatót

Mint megírtuk, a szombat esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár.

Kurz utódjaként utódjaként Alexander Schallenberg eddigi külügyminisztert javasolta. Az új osztrák kancellár Sebastian Kurz politikájának folytatását ígérte keddi bemutatkozó beszédében a bécsi parlamentben. Mint mondta, ez egyaránt vonatkozik a migrációs, munkaerőpiaci vagy a koronavírus-járvány területén folytatott eddigi politikára. „Keze ki van nyújtva” a koalíciós partner Zöldek felé, hogy az elmúlt napokban keletkezett árkokat betemessék, és a kormány sikeres munkáját folytatni tudják – hangsúlyozta.

Helyi médiaértesülések alapján az MTI kedd délutáni beszámolójában azt írja, 

az osztrák hatóságok őrizetbe vették kedden egy közvélemény-kutató cég egyik alkalmazottját bizonyítékok megsemmisítésének gyanújával abban az ügyben, amibe az osztrák kancellár a napokban belebukott.

Hírdetés

A Der Standard című napilap szerint

az ügyészség vette őrizetbe a közvélemény-kutatót, mert a gyanú szerint fontos adatokat törölt le a számítógépén lévő merevlemezről, még mielőtt a korrupciós ügyben a nyomozók megvizsgálhatták volna a gépet.

Azért vették őrizetbe – az ügyben elsőként -, mert fennáll a veszélye annak, hogy összejátszik más gyanúsítottakkal – írta a lap. Az APA osztrák hírügynökség „kormányközeli ügyvédektől” származó információk alapján megerősítette a lap értesüléseit.

Az AFP francia hírügynökség megkérdezte erről az ügyészséget, de ott azt közölték, hogy folyamatban lévő ügyről nem nyilatkoznak. Korábbi ügyészségi közlés szerint az ügyben tíz gyanúsított van, közülük ketten dolgoznak a közvélemény-kutató cégnél.

A Sebastian Kurzot és környezetét érintő korrupciós ügyről ebben a cikkben írtunk részletesen. A dolog lényege röviden: a múlt héten a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódni kezdett Kurznál és más politikusoknál. A WKStA szerdai akciói arra irányultak, hogy bizonyítékokat találjanak arra, manipulálta-e az ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket. A koalíciós partner Zöld Párt emiatt kihátrált Kurz mögül, az összeomlás szélére sodorva a kormányt, majd a kancellár a szombat esti kormányülés után bejelentette, hogy lemond.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »