Ősztől néhány helyen már e-jeggyel utazhatunk

Ősztől néhány helyen már e-jeggyel utazhatunk

Megkezdődött a Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezése, a próbaüzem első üteme már októberben megkezdődhet egy regionális közlekedési központban.

2020 nyarára az egész országban működhet az egységes elektronikus jegyrendszer a helyközi közösségi közlekedésben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A projektet a Közlekedéstudományi Intézet és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. konzorciuma 17,8 milliárd forintból, uniós társfinanszírozással valósítja meg.

A fejlesztéssel egy nemzetközi szinten is egyedülálló, integrált, komplex rendszer jön létre Magyarországon, amelynek része a valós idejű, interneten és mobiltelefonon is elérhető utastájékoztatás.

Hírdetés

A helyközi szolgáltatók meglévő rendszereinek és eszközeinek beépítésével létrejön a közösségi közlekedésben egységesen használható elektronikus jegy.

A műszaki feltételek megléte esetén az országos rendszerhez a helyi szolgáltatók is csatlakozhatnak, ezzel háztól-házig megvalósul az “egyjegyes” utazás – írták a közleményben.

  • Forgalmi zavar és rendkívüli esemény esetén a szolgáltatók felett álló országos forgalomirányító gondoskodik az utasok biztonságos és minél kényelmesebb továbbszállításáról.
  • Az értékesítési rendszer fő pillére az önkiszolgáló, az utas okoseszközével összekapcsolt, papírmentes elektronikus csatorna.
  • Az utazási kedvezmények jogszerű igénybevételének igazolására is alkalmasak lesznek a már használatban lévő elektronikus kártyák, mint például az e-személyi.

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »