Osztie Zoltán plébános a Belváros szentségi úrnapi körmenetéről

Osztie Zoltán plébános a Belváros szentségi úrnapi körmenetéről

Úrnapja Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepe. Budapesten a Belvárosban május 29-én 9 órakor indul a négy stációból álló, a Belváros plébániáit érintő szentségi körmenet az Egyetemi templom elől. Osztie Zoltánt, a budapesti-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom plébánosát kérdeztük.

– Úrnapja az egyik legfontosabb katolikus ünnep. Mégis, kevésbé van benn a köztudatban a karácsonyhoz, a húsvéthoz és a pünkösdhöz képest.

„Íme, hitünk szent titka…” Úrnapja valóban rendkívül fontos ünnep, katolikus hitünk csúcspontjáról, szíve közepéről van szó, azaz Jézus Krisztusról magáról. Ő az, aki nagy odaadottságában értünk, a mi üdvösségünkért itt van közöttünk a kenyér és a bor színe alatt.

– Az Eucharisztia ünneplése visszanyúlik egészen az 1200-as évekig.

– A 13. század valóban az Eucharisztia különleges évszázada volt, ekkor születtek Aquinói Szent Tamás gyönyörű himnuszai, és az ünnep liturgiáját is ő dolgozta ki, csodálatos, az ünnephez kapcsolódó imádságokat írt. Nem érdemes azonban történelmi évszámokban gondolkodni, hiszen a kereszténység eredetéről van szó, Jézus utolsó vacsorán végrehajtott cselekedetéről, amikor megalapította az Eucharisztiát: „Az én testem…, az én vérem…” Emellett azért is nagyon fontos, mert ebben a szörnyű relativista világban, amikor mindent megkérdőjelezünk, mindent viszonylagossá teszünk, az Úrnapja rámutat: az Eucharisztia abszolút igazodási pont, ahogyan azt a Megváltó Krisztus elrendelte.

– A belvárosi úrnapi körmenetet egészen különlegessé teszi, hogy részt vesz benne a Belvárosban található összes templom: a főplébániatemplom mellett az Egyetemi templom, a Szent Anna-templom, a ferencesek temploma és az angolkisasszonyok Szent Mihály-temploma. Miként született meg ennek ötlete?

– Ez így volt már a két világháború között is, aztán a szocializmus évtizedei alatt kényszerű szünet következett, néhány évvel ezelőtt azonban felelevenítettük a hagyományt. Így egyetlen nagy ünnepi körmenettel ünnepel az egész Belváros. Kifejeződik ebben az itt szolgáló papság és hívő közösség egysége az eucharisztikus Krisztus körül. Azt az egységet, amire Jézus olyannyira vágyott, amiért az utolsó vacsorán külön is imádkozott, az Eucharisztia valósította meg, és ez tapasztalható az itteni körmenetben is.

Mivel a belvárosi főplébánia az átépítési munkálatok miatt még nincs nyitva, ezért a zárómise sem nálunk lesz, hanem a ferencesek templomában. Én leszek a főcelebráns és Kajtár Edvárd atya prédikál majd. Spirituálisként lejárt a mandátuma, ebben a tisztségében utoljára ünnepel velünk, így természetes volt, hogy őt kértük meg a homília elmondására.

Feltétlenül szeretném megjegyezni, hogy a belvárosi főplébániatemplom felújítási munkálatai lassan befejeződnek, és augusztus 14-én, Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén – templomunk búcsúnapján – Erdő Péter bíboros atya áldja majd meg a felújított templomot.

– Az úrnapi szentségi körmenetnek nyilván a lelki előkészület is fontos része, vagyis az, miként készülnek rá.

– Nagyon fontos fenntartani a létrejött egységet a Belvárosban, éppen az úrnapi körmenetből kiindulóan. Amikor megszerveztük a körmenetet, abból kibontakozott egy nagyon szép papi egység, és ugyanilyen harmonikus egység a hívő közösségek között, mely azóta is fennmaradt, és ezt elevenen tartjuk. Bíró László püspök atya nagyon sokat segít ebben. Paptársaimmal rendszeresen összejárunk, beszélgetünk fontos témákról. Így a négy év múlva nálunk megrendezendő eucharisztikus világkongresszusról, a városmisszióról, templomaink lelkipásztori arculatáról és az irgalmasság évéről is esett már szó.

– Az Eucharisztia és az irgalmasság elválaszthatatlanok, hiszen Jézus irántunk való határtalan, irgalmas szeretete mutatkozik meg bennük.

– Egyértelmű, hogy az Eucharisztia az isteni irgalom egyik megjelenése és megnyilvánulása, a bennünket irgalmasan szerető Krisztus mindenkor közöttünk él.

– Milyen jelentősége lehet egy úrnapi körmenetnek egy nagyváros központjában, melynek lakói nagyrészt teljesen közömbösek a keresztény vallás, hit irányában?

– Ez nagyon lényeges kérdés. Két dolog kell, hogy együttesen jellemezze az úrnapi körmenetet. Egyrészt az a bensőséges, személyes szeretet, ami Krisztustól felénk árad, és amit nekünk meg kell válaszolni. Van azonban a körmenetnek egy demonstratív, vagy missziós jellege is, és itt meg kell tudnunk mutatni magunkat, mégpedig vonzó módon. Egyre nyilvánvalóbb, hogy ki kell lépnünk a templomokból, és jelen kell lennünk az utcákon, a társadalmi-kulturális életben. Mindenhol, akár alkalmas, akár alkalmatlan, meg kell jelenítenünk Krisztust és az ő evangéliumát. Ennek egyik megvalósítása az úrnapi körmenet, amely vonzó megjelenése lehet a keresztény közösség életének, nem csupán az itt lakók, de a turisták számára is.

– Említette az imént a lelki felkészítés fontosságát. Hogyan jelenik ez meg a gyakorlatban?

– Ez elsősorban a közösségekben történik. Néhány évvel ezelőtt jelen voltam Sevillában az úrnapi körmeneten. Gyönyörű volt. Délelőtt zajlott, hatalmas tömeggel, az egész várost megmozgatta. Három nemzedék vonult együtt a körmenetben, ugyanabban az egyenruhában, ugyanannak az egyesületnek a zászlaja alatt. Miután a körmenetnek vége volt, az emberek délben elmentek ebédelni, délután pedig bensőséges, szeretetteljes hangulatban, az egyházközségeikben ünnepelték meg az elsőáldozást. Idén nálunk is délelőtt lesz a közös nagy úrnapi körmenet, délután pedig a Szent Mihály-templomban lesz a gyerekek elsőáldozása.

– Nyilván nem a liturgia a fő eszköze az új evangelizációnak, mégis, egy ilyen közösen megtartott úrnapi körmenet milyen hatást válthat ki a keresztény hittel szemben ellenséges vagy közömbös közegben?

– A liturgia és az úrnapi ünnepi körmenet nem eszköz, hanem végső cél. Ha azt mondjuk, hogy az Eucharisztia maga Krisztus, az soha nem válhat eszközzé, és így a liturgia sem. Az evangelizációnak a különböző formáit kell megtalálnunk. Az úrnapi körmenetünk inkább csak megmutatása annak, hogy tudunk szépen ünnepelni, méltón Krisztushoz, és nem szégyelljük azt, hogy hozzá tartozunk, tehát igenis megjelenünk a világ előtt. Az evangelizációnak, a missziónak más módszereit kell megtalálnunk, nagyon fontos volt például a városmisszió sokféle ötlete, cselekvése. Számomra pedig a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökeként a KÉSZ a legjobb módja, eszköze annak, hogy az evangelizációt, a missziót valóban képesek legyünk hirdetni, megélni a mindennapokban.

Fotó: Fábián Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »