Őszi vásár Sepsiszentgyögyön

Őszi vásár Sepsiszentgyögyön

A sepsiszentgyörgyi polgár akkor is elmegy a vásárba, ha már mindene megvan: kicsit nézelődni, ismerősökkel találkozni, leülni egy kávéra, élvezni a délben még nyáriasan izzasztó szeptemberi napsütést, belehallgatni a zenébe, gyermekzsivajba, ami egész másképp szól majd, ha lehűl az idő.

Minden formaság nélkül nyílt meg pénteken az immár tizenkettedik őszi vásár Sepsiszentgyörgy főterén. Hivatalosan ugyan csak délután, a debreceni Bordó Sárkány zenekar vásári zenéjével – amely hajdani vásárokat idéző, kortársra hangolt középkori világi muzsikát hozott – rajtolt a rendezvény, de már délelőtt is volt közönség. A hentesnél rögtön sor lett, de a könyves sátorban is egyszerre többen válogattak, másutt azonban inkább csodálták, mint vették a portékát, habár hétköznapokon, az üzletekben nemigen találni kézműves sajtot vagy kozmetikumot, házi szörpöt, gyümölcslevet, lekvárt, mindenféle egyedi ízesítésű csemegét, mosolygós rongybabát, meleg vagy ünnepi ruhadarabot, kézműves ajándékot; az áruk azonban megnőtt.

Hírdetés

De mást is kínál a vásár: a szervező Kónya Ádám művelődési ház tájékoztatója szerint a hétvégén több kulturális és családi jellegű programból lehet válogatni. Gyermekműsor, folklórműsor, pantomim, bábjáték, tökfaragás is lesz, esténként pedig nagyszínpadi koncertek: pénteken héttől a Bordó Sárkány, szombaton hattól a Kelekótya együttes, héttől a Tarló zenekar, vasárnap a szintén magyarországi Parno Graszt lép fel.

Nyilván enni-inni is lehet, akinek belefér, a lángos ára 10-15, a kürtős kalácsé 7-15 lej között mozog.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »