Őszi színek, nemzeti tanulságok októberi zsolozsmája…

Őszi színek, nemzeti tanulságok októberi zsolozsmája…

Itt van az ősz, itt van újra – lángoló, érett fák ezernyi színpompájával, hegyoldalak nyárból átlopott izzó rajzolatával, még egy utolsó, termékeny nagy látványrohammal az életet csupaszító, lassan támadó tél előtt. És itt van az ősz a mélységes bibliai múltból máig tovasuttogott üzeneteivel, amikor is a hulló falevél a földi élet mulandóságára emlékeztet egykor voltakat és maiakat, miként azt Jób könyvében olvassuk: „A letépett falevelet rettegted-é?” (Jób 13,25).

Itt van október hűvös éjszakáival, szél sodorta faleveleivel, elmúlást idézőn. Líraian fogalmazva: az őszi színözönben azt is sejthetjük, hogy minden lehullott falevélben egy elmúlt, kedves arc emléke és emlékeztetése is benne van.

Nemcsak az idő múlását, földi létünk fájdalmas végességét is megmutatja, de örök ígéretes maradandóságát is hirdeti, hiszen minden fáról levált levél helyén új szirmok ígérete szunnyad a mélyben.

Ezt átérezve írta Pál apostol a római börtönből fiatal tanítványának, Timóteusnak:

(2Tim 4,13.21).

 

Az apostol mögött már ott van életműve, egy Krisztushoz térített, kontinenshódító lelki sereg az akkori világban. Előtte pedig életének utolsó szakasza. Mennyi ősz, mennyi hulló falevél, mennyi emlékezetes arc! És a saját őszi lehullásának sorslátomása. S ott, a cellacsendben felkészül arra, ami, AKI még jön. Ehhez elég egy felsőruha és a Biblia.

Felsőruhára a testének van szüksége, az általa nyújtott melegre a növekvő hidegben, védelemre a mostoha körülmények között. Bibliára, ószövetségi tekercsekre, irataira a lelkének van szüksége, hogy a krisztusi remény és erő lakozzék szívében.

Egyedül a mennyei Atya tudja, hányszor és hány helyen ismétlődött meg ehhez hasonló jelenet és kérés a Pál óta lepergett mintegy közel 2000 esztendő alatt? Amikor a hirtelen beállott történelmi télben a túlélés, a megmaradás csaknem nullára zuhant esélyét egyetlen felsőruha és egyetlen Biblia jelentette személyek, családok vagy éppen népcsoportok, nemzetek, nemzetünk sorsában. Hányszor lett eközben az Élet Könyve „Rabon napfény, Tévelygőnek hívó harang, Roskadónak testvéri hang”?

Hírdetés

Október újra itt van, szomorúan szép és győzedelmes ünnepeivel, hősök és áldozatok emlékezetünkben felsorakozó hosszú menetével. Lábaink elé némán hulló falevelek siratójában, emberarcot formáló rajzolatában, dér fehérítette élet-erezet rajzolatával, nemrég vagy régmúltban élt életek súlytalanná vált búcsúintésével. Nevekkel, s a névtelenségben maradtak néma tanúságtételével.

Mindezek után és fölött pedig nekünk, protestánsoknak még október 31., a reformáció naptámadatának in tenebris lux-ünnepe, a személyes sors- és a történelmi mélységekben felragyogó evangéliumi világosság őrtüzével.

És magyarságunk megújító erőforrásaként is, ami Mohácsnál bekövetkezett nemzeti tragédiánk után elhozta eleinknek a közösségi és egyéni vigasztalódást, az ismételt talpra állás esélyét, az élő hit belső támaszát. Amikor nem csak levélhullás, hanem hatalmas erejű farengeteg, erdőpusztítás, magyarságdöntögetés volt az őszök hozadéka.

De a növekvő nemzeti ébredés, önbecsülés és önismeret jeleként a széthúzás és irigység magunkban hurcolt életveszélyes csapdájának felismeréseként a reformáció mindennél nagyobb reménység-mentőövébe kapaszkodás is eljött hozzánk.

Mert a wittenbergi vártemplom és a wartburgi vár körül őszbe színeződött erdők tűzmáglyája világította meg nappal Luther bibliafordító lelkét és kezét, s adta a belső fény külső aláfestését, nappali energiáját. Éjjel pedig a hitújítás belső meggyőződésének fehér izzása, az isteni Ige szófordító égi angyalseregének mécsvilágában, küzdve a Kísértő cinikusságával, hogy végül a külső gyertyafény rávetülhetett a héber és görög, meg latin szövegek fölé hajló reformátori szellemére, tollforgató kezére. Hulló falevelekkel, a múló idővel versenyt futó szíve nyelvi találékonyságával, istenadta nyelvi újszülöttként napvilágra jöjjön a reformáció nagy ajándéka: a nemzeti nyelvű Szentírás.

Ez a nyelvszülő, nemzetszülő, zsoltárszülő szent szenvedély szilárdította meg protestáns és magyar eleinkben is a más népeknél nem hitványabb nép és nemzet tudatát, európai egyenrangúságunkat. Peregrinus, gyalogszeres „ösztöndíjas” diákjaink Patakról, Pápáról, Debrecenből, Kolozsvárról, Losoncról, Kassáról bejárták a nyugati egyetemeket itthoni pártfogó főuraink és ottani hittestvéreink adakozó jóvoltából. És nem a hosszú út porát vagy a kordivatot hozták haza, hanem fejükben és lelkükben az emelkedő nemzetek legújabb tudományos ismereteit, jövőépítő hitük, szorgalmuk, szakmáik, erkölcsi tartásuk aranynál drágább, értékesebb tartalékát. Hitet és tudományt, mesterséget és civilizáltságot európai szinten.

Október izzó színei és ünnepei emlékeztetnek és tanulságul szolgálnak: egyénnek és nemzetnek megtartó, éltető erőforrása ma is a Biblia. De október arra is tanít: lehet az egyetlen felsőruhát is méltósággal, zúgolódás, elégedetlenkedés nélkül, akár évekig is viselni. Hittel, mert másként nem megy.

Fontos ezt elmondani akkor, amikor a „még ez sem elég, az sem elég, így sem jó, úgy sem jó” konzumösztöne és ösztökéje szorítja, pörgeti sok magyar idegrendszerét, „lelkét”, olykor kipörgeti őket e hazából idegen pénzváltók asztalához, és tünteti el szívükből a hálát, ajkukról a köszönet szavát. Mert a nemzet fájáról is vannak lehulló falevelek. Akiket hosszú időre vagy végleg elsodor innen az idegen tanítás vagy befolyás szele.

Töprengjünk el kicsit mindezen, amikor gondolatban vagy ténylegesen meggyújtjuk az emlékezés mécseseit! Mert most még eljön az ősz, eljön újra – hűvös éjszakáival, szél sodorta faleveleivel, elmúlást idézőn. De minden lehulló falevél helyén egy újabb hajtáskezdemény rejtőzik!

Adja Isten, hogy legyen módunk jövőre is a Covid-19, a világjárvány ellenére, lefutása után megmaradva, de töretlenül és együtt eltöprengenünk évezredes Hunniánk Kárpát-medencei összes zugában e gyümölcsöt és színeket, történelmi és sorstanulságokat, hitbeli felismeréseket szépséggé érlelő, dús színű, gyönyörű hónap, az Ősz páratlan kincsein, alkotásain…


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »