Őszi ellenzéki hangsúlytévesztés

Derűs napokkal, de komor gondolatokkal köszöntött ránk az ősz. Az ellenzéktől megtudtuk, hogy muszáj 15 éveseknek tüntetést szervezniük a Parlament elé, hogy ha Tarlós bukik, akkor a Fidesz is bukik, valamint, hogy Orbán Viktor személyesen égette fel az amazonasi esőerdőket. De a legfontosabb, hogy a közelgő választás Orbán megdöntéséért folyik. Ahogy mostanában minden választás, beleértve a szépségkirálynő-választást és a tejelválasztást is.

Nincs ember e honban, aki ne ismerné Petőfi Sándor halhatatlan sorait:

„Itt van az ősz, itt van ujra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.”

Grammar náczy olvasóim kedvéért sietve közlöm, hogy a fenti idézet a költő műve. Ő írta rüvid u-val, hogy újra, ő írta Istent rövid i-vel istennek, s az is ő volt, aki a mondatvégi írásjel utáni mondatot nem nagybetűvel kezdte. Ám nem ez a lényeg. Hanem a rossz hangsúlyozás. Az a fajta előadásmód, amit kivétel nélkül mind elkövettünk életünk során legalább egyszer.

Helyesen így kellene hangsúlyozni:

Tudja Isten, hogy mi okból szeretem?

De szeretem.

Ehelyett az iskolai ünnepségeken vagy szavalóversenyeken jobbára így mondtuk:

Tudja Isten, hogy mi okból?

Hírdetés

Szeretem! De szeretem!

***

Ugyanez a nüansznyi gond az ellenzék retorikájával. Ha mondanak is jó dolgokat, azokat direkt olyan hangsúllyal tálalják a köznek, hogy az teljességgel értelmét vessze. Ennek egyik eklatáns példája Paróczai Anikó, és az ő agggódása.

Paróczai képviselőjelölt asszony, a Momentum, a DK, az MSZP valamint a Párbeszéd közös jelöltje rettenetesen aggódik a klímakatasztrófa miatt. Mindezt pedig úgy demonstrálja, hogy megosztja a CEU éghajlatkutatójának, Ürge-Vorsatz Diánának azt a bejegyzését, amiben a politikai pedofília jól bevált ellenzéki eszközeivel kampányol a “zöld” gondolkodás mellett:

“A vendégeim tizenöt éves lánya pedig elsírta magát, hogy neki már nem lesz gyereke, és elmesélte, hogy az osztálytársai már nem is klímadepresszióban, hanem klímagyászban élnek. Már most gyászolják a saját életüket, mert tudják, hogy ez a civilizáció menthetetlen. Próbáltam biztatni, hogy talán még megmenthető, de az a baj, hogy a világ nem mozdul, pedig már annyiszor rámutattunk, hogy az utolsó percben vagyunk. “

Hiába, na. A 15 éves Greta Thunbergnek a halál angyalaként való Földre szállása és megnyilatkozásai után tizenévesek milliói gondolkodnak így. Persze azok a tizenévesek, akiknek ennél sokkalta kisebb ok is elegendő arra, hogy esetenként az öngyilkosság gondolatát forgassák fejükben, például, ha rossz jegyet kapnak, s félnek a bántalmazó szülőtől, vagy ha imádottjuk mást választ szerelméül, esetleg ha favoritjuk nem jut tovább a zenei tehetségkutató esedékes fordulóján. Ezek mellé a klímagyászt szánt szándékkal, tudatosan belepumpálni a fejükbe, már gyerekjáték. A gyermeklelkeknek ez a fajta terrorizálása aztán elvezethet oda, hogy valóban és ténylegesen pánik törhet ki a korosztályukban. Amely pánikot mi keltettük, s mi tápláljuk. Mert a klímavédelemben óriási lobbipénzek vannak. Mert a klímavédelem igen jó üzlet! S ahogy a napokban megtudtuk, az egyik legnagyobb Amazonas-mentő szervezet a hozzá befolyt pénzt nem is az amazonasi esőerdőkben tomboló tűz megfékezésére, hanem kampánycélokra használja. De legaláb nem a tűz által sújtott országokban. És nem közép-, vagy dél-amerikai, hanem egyesült államokbeli székhellyel.

Visszatérve azonban az aggódó Paróczai Anikóra… a képviselőjelölt asszony az aggódásával párhuzamosan azzal kampányol, hogy a Wekerle telepen több parkoló legyen. Vagy legalábbis a Kós Károly téren ne az út két szélén, hanem annak közepén, ferde parkolásal oldják meg a parkolási gondokat.

Szóval hogy akkor már inkáb Puzsér, aki legalább egyértelműen kijelentette, hogy szerinte a verdásoknak coki, a belváros legyen zöld, blábláblá. Az is marhaság, de legalább konzekvens marhaság.

***

S ha ez valakinek nem lenne elég, a „minden egyértelműt félre lehet magyarázni” elvét követve a forint euróhoz mért mélypontja is Orbán műve. Ami teljességel elképzelhető, tekintve, hogy Brazíliában is a miniszterelnökünk gyújtogatott. Ehhez képest mi az neki, hogy elintézzen egy olasz gazdasági válságot, egy Brexitet, egy amerikai-kínai konfliktust, aminek eredményeként esik a jüan és erősödik a dollár… mert az elemzők zöme ezekhez köti azt a bizonyos mélypontot.

Kivéve persze a Momentumot, a DK-t, az MSZP-t, a Párbeszédet, s az összes többi viccpártot, amelyeknek csatlós médiája pont azt sugallja, amire most szükség van: hogy Orbánnak buknia kell. Ezért aztán a klímagyászos Ürgék és Paróczaik, a 15 éves ifjú forradalmárok, valamint a lefizetett pénzügyi elemzők együt állnak be abba a csatasorba, amelyik az októberi háborúba indul. Csakhog a cél nem a klíma védelme, Budapest élhetőbbé tétele, az oktatás még jobbá tétele, vagy a gazdaság erősödésének megőrzése. Hanem a húsos fazékhoz való közeledés.

S ha az ember jól csinálja, egy idő után megszedheti magát annyira, hogy ötlet szintjén felvesse: mi lenne, ha képviselőként ezentúl a Kanári-szigetekről lenne bejárós az Országházba?***

Itt van az ősz, itt van újra. És Orbán végre bukni fog. Vagy nem. De az mindenesetre biztos, hogy amíg működőképes ellenzék helyett működésképtelen ellenségünk van, sok jóra nem számíthatunk.

() VBT ()Kiemelt kép: Paróczai Anikó Facebook oldala

The post Őszi ellenzéki hangsúlytévesztés appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »